Recent comments

Friss Hírek

Mihajlovic biztosan marad, ha...

Silvio Berlusconi, a klub tulajdonosa szerint az Olasz kupa megnyerésével Sinisa Mihajlovic bebiztosítaná az állását.

 
A vezetőség tavaly nyáron komoly összeget, mintegy 90 millió eurót fordított átigazolásokra – többek között Carlos Bacca, Alessio Romagnoli, Luiz Adriano, Andrea Bertolacci és Juraj Kucka is érkezett – de nem úgy szerepel a bajnokságban a csapat, mint azt várni lehetett. Mihajlovic együttese a 6. helyen áll a tabellán, viszont az Olasz kupában bejutott a döntőbe, ahol május 21-én a Juventus lesz az ellenfél.

“Én még sohasem illettem negatív véleménnyel Mihajlovic munkáját, ez csak a sajtó műve. Azt gondolom, hogy Mihajlovic biztosan marad, ha a csapat legyőzi a Juventust az Olasz kupában. Ebben az esetben megérdemli, hogy maradjon. Sajnos az újságok elferdítették a mondandómat, amikor panaszkodtam, hogy nem szeretem a Milan játékát, de ez nem feltétlenül az edző hibája. Lehet, hogy a játékosok nem jók, de az is lehet, hogy a menedzsment nem tudott elég jó játékost megszerezni.” – mondta Berlusconi egy rádiónak.

“Totti és Ibrahimovic érkezése lehetetlen. Nem szerződtetem le más klubok ikonikus csapatkapitányait. Tottinak a Romából kell visszavonulnia. Ibrahimovic csillagászati ajánlatokat kap Kínából és az Egyesült Arab Emírségekből, egyszerűen nem tudjuk velük felvenni a versenyt.”

Berlusconi hozzátette, hogy véleménye szerint a kluboknak saját stadionra van szükségük: “Úgy gondolom, hogy a labdarúgókluboknak saját stadionra van szükségük, olyan különböző programokkal, amelyek a hét minden napján vonzzák a szurkolókat.”

forrás: acmilan.hu