Recent comments

Friss Hírek

Nem gyengítettek minket a sérülések

Massimiliano Allegri a keddi sajtótájékoztatón bővebben beszélt Paulo Dybala helyzetéről, illetve azt mondta, hogy véleménye szerint a Juventus a sérülések nyomán nem gyengébb csapattal vág neki a Bayern München elleni összecsapásnak.


„Úgy kell a Bayern ellen pályára lépnünk, hogy nem gondolunk az eredményre. Először is kiváló eredményre kell törekednünk, aztán meglátjuk, hogy az mire elég. Le kell ráznunk magunkról a nyomást, és ki kell használni a lehetőségeket.

Az ellenfél általában a meccs hetven százalékában irányítja a találkozót, azonban már láttuk, hogy vannak gyenge pontjaik, és az első meccsen bizonyítottuk, hogy képesek vagyunk kihasználni ezeket.”

A tegnap számos rossz hír látott napvilágot, hiszen kiderült, hogy a Bayern ellen sérülés miatt nem játszhat Paulo Dybala, Claudio Marchisio, illetve Giorgio Chiellini sincs olyan állapotban, hogy a pályán segíthesse csapatát.


„Paulo Dybala izomproblémával küzd. Nem képezi a keret részét, mivel nem akartam, hogy kiessen egy hónapra, és ezzel a szezon hátralevő részét kockáztassam. Amennyiben velünk tartott volna, nagyon valószínű, hogy játszatnánk, és ez óriási kockázat lenne, ezért inkább nem neveztem a keretbe.

Mindazonáltal ennek ellenére a pályára lépő futballisták olyan jellemzőkkel bírnak, amelyek egyértelműen biztosítanak némi előnyt számunkra.

Mario Mandzukic az egyik kiváló játékosunk, mivel nyomás alatt tartja az ellenfelet, és rendkívül karakteres futballista. Két napot kihagyott, kedden vett részt első edzésén, és ma reggel kiértékelem, hogy megfelelő állapotban van a játékra vagy sem.

Hallottam, hogy egyesek szerint tragédia ez a sok sérülés. Szerintem az életben a tragédiák egyéb eseményeket takarnak. Sajnálatos, hogy nincsenek velünk a játékosok a sérülések miatt, azonban ez erős keret, és mindössze két vagy három játékos hiányzik a csapatból.

Paulo Dybala remélhetőleg vasárnap játszhat, aztán következik a válogatott meccsek miatt a szünet, így ezt követően várhatóan visszatérhet Giorgio Chiellini és Claudio Marchisio is.

Álvaro Morata jó állapotban van jelenleg, és nagyon nehéz döntés lett volna őt kihagyni a kezdőből, ezért a sors közbeavatkozott és kisegített.

Hernanes? Még nem döntöttem a kezdők tekintetében. Ami Alex Sandrót illeti, ez attól függ, hogy Mario Mandzukic vagy Simone Zaza fog-e játszani. Remélem, hogy az éjszaka segít dönteni a kérdés tekintetében, de mivel kétlem, hogy aludnék az éjszaka, valószínűleg nem fog segíteni.
Hogy mire gondoltam, amikor tájékozódtam a sérülésekről? Hogy valakit választanom kell a meccsre, különben csak kilenc futballistával lépünk pályára.

A Bayern München a Barcelonával és a Real Madriddal karöltve Európa legjobb csapata, ezért annyi a feladatunk, hogy pályára lépve jó futballal szolgáljunk.

Amikor a Bajnokok Ligájában játszunk, saját magunkért és Olaszországért tesszük, mivel jót tenne az olasz futballnak, ha még egy BL-hely elérhető lenne. A kiírás egyik elméleti esélyese ellen az a feladat, hogy jó teljesítménnyel egy kétmeccses párharcot egyetlen találkozóra korlátozzunk. Ezt tettük, most pedig nyernünk kell, vagy legalább 3-3 arányú döntetlent kell elérnünk, mintha döntőt játszanánk.

Kiváló minőséget tükrözve kell játszanunk, illetve a védelemnek nagyon szervezetten kell futballoznia, mivel az ellenfél kivételes támadórészleggel bír. A mérkőzés lényegében döntővel ér fel, a két fél közül az egyiknek ki kell esnie, és mi reméljük, hogy ők lesznek azok.

Nem értek egyet azokkal, akik szerint a Juventust meggyengítették a sérülések. Megfelelő jellemzőket mutatunk majd ahhoz, hogy megnehezítsük a Bayern továbbjutását.

Úgy gondolom, hogy a Bayernnek nagyon nem szabad lebecsülnie a Juventust, mivel a Bajnokok Ligája legjobb tizenhat csapata között vagyunk, és mindkét fél tudja, hogy egy futballmeccsen bármi megtörténhet.

forrás: juventuz.blog.hu

Az első mérkőzésen nem a Bayern esett össze, hanem a Juventus reagált nagyszerűen a helyzetre. A támadási és védekezési jellemzőik alapján kizárt, hogy 0-0 legyen a meccs vége.

Ami az első találkozón történt, csak azt bizonyítja, hogy egy meccsnek soha nincs vége, és hogy a Bajnokok Ligája teljesen más, mint a Serie A.”

Antonio Conte kedden bejelentette, hogy az Európa-bajnokság után nem kíván a válogatott élén maradni, és várhatóan a Chelsea csapatához csatlakozik a tréner. Mi a véleménye Massimiliano Allegrinek minderről?

„Az olasz edzők nagyon jó minőséget képviselnek. Néhány kivételes egyéniségtől eltekintve, mint például Pep Guardiola és José Mourinho, a legjobbak között vagyunk. Azt nem tudom, hogy Antonio Conte a Chelsea csapatához igazol-e, de ha igen, akkor biztos vagyok a sikerében.”