Recent comments

Friss Hírek

Csak a harmadik hely számít

A Roma mestere az Inter elleni sajtótájékoztatón kijelentette, a csapatnak minden áron meg kell védenie a harmadik helyet az erős riválisokkal szemben.

 
A tar mester csak a saját csapatára koncentrál is nem volt kedve kommentálni a Juventus és a Bayern München mérkőzését sem.

"Amennyiben van valami, amit lehet fejleszteni a Románál, akkor a Romára figyelek, nem pedig a Juventusra. Jó meccset játszottak, kivételesek a játékosaik, akiknek borzasztó mentalitásuk van."- jegyezte meg Spalletti.

"Azonban én elégedett vagyok azzal, amit a saját csapatom csinál még úgy is, hogy van hova fejlődni. Mindig nyitott mentalitással kell folytatnunk tovább a munkát, mert ez a Roma jó csapat, de dolgozni kell azon, hogy még jobb legyen."

"Mancini? Mindig izgatott vagyok, amikor a csapatom pályára lép és nem igazán érdekel, hogy ki az ellenfél. Természetesen az Inter plusz ízt ad a dolognak, hiszen egy remek csapatról van szó, akik szintén komoly célokért küzdenek. Remélem, hogy méltóak leszünk a meccs fontosságához."

Az Inter elleni meccsen nagyon kevés olasz lép majd pályára a Roma színeiben.

"Minden azon múlik, hogy mit akarunk megvédeni és mit akarunk megerősíteni. A világ folyamatosan kinyílik és nekünk fel kell vennünk a harcot a riválisokkal. Vannak erős játékosok, akik bizonyítottak Olaszországon kívül és ez is azt mutatja, hogy nyitottnak kell lenni és képesnek kell lenned arra, hogy megmutasd a tudásod külföldön."

"A top játékosok eladása? Én olyan dolgokat nem fogok a sajtótájékoztatón megbeszélni, amiket az elnökkel kell egyeztetni. Annyit mondhatok csak, hogy van még pár nagyon fontos meccs a szezon végéig és nekünk most az a feladatunk, hogy ezeken a meccseken a legjobbunkat nyújtsuk. Nekem az semmit nem mond, ha egy játékosunk iránt érdeklődik egy másik csapat. Én csak a következő meccs eredményével foglalkozom."

"Meg kell védenünk a harmadik helyet, mert van két nagyon erős másik csapat, akik el akarják azt venni tőlünk. Nyomás alatt vagyunk, de szeretjük ezt." 


forrás: asroma.hu