Recent comments

Friss Hírek

Mihajlovic újabb esélyt ad Balotellinek a bizonyításra

Egyre inkább úgy tűnik, hogy Mario Balotelli lesz Carlos Bacca társa a hétvégi Sassuolo elleni bajnokin.

Balotelli tavaly nyáron tért vissza Olaszországba és kezdetben meglehetősen jól teljesített, azonban megsérült és körülbelül 3 hónapot kellett kihagynia ágyéksérülés miatt. A felépülését követően csak csereként állt be egy-egy mérkőzésen, de nem volt túl meggyőző.


M’Baye Niang sérülésével újabb lehetőség adódhat Mario Balotelli előtt, aki a várakozások szerint kezdeni fog Carlos Baccával vasárnap a Sassuolo ellen. Azért eshet a választás a 25 éves csatárra, mert Jeremy Ménez még most épült fel sérülésből és meccshiánya van, míg Luiz Adriano izomsérüléssel bajlódik.

Mindenképpen fontos lenne a játékos és természetesen a csapat számára egyaránt, hogy Balotelli összeszedje magát és jó teljesítményt nyújtson, hiszen a nyáron rendezik a franciaországi Európa-bajnokságot. Az olasz válogatott szövetségi kapitánya, Antonio Conte korábban már elmondta, hogy senkinek sincs biztos helye a keretben, így Balotellinek is mindent meg kell tennie, ha ott akar lenni a tornán.

Kedden az Alessandria elleni meccsen egyébként a Ménez-Balotelli kettős kezdett, előbbi duplázott, míg utóbbi egy gólt szerzett.

forrás: acmilan.hu