Recent comments

Friss Hírek

Teljesül a nagy álom! Torinóba utazik a félkezű dombrádi kapus

Oláh Csaba szombaton a helyszínen tekinti meg a Juventus hazai mérkőzését, sőt a kupadöntőre is utazik. 


…és a mese folytatódik Illetve ez már nem is mese – valós história. A dombrádi ifjúsági futballcsapat kapusa, Oláh Csaba megkapó történetét a közelmúltban lapunkban terjedelmes írásban taglaltuk, azóta pedig felgyorsultak az események. 

A cerberusnak – születési rendellenesség miatt – csaknem teljes egészében hiányzik a jobb kézfeje, mindazonáltal eme tény egyáltalán nem zavarja abban, hogy oszlopos tagja legyen a gárdának. Mindeközben az is kiderült, a hálóőr fanatikus Juventus-drukker. Nos, jelentős erők mozdultak meg annak érdekében, hogy teljesüljön egyik álma, vagyis élőben láthassa az olasz sztárklub egyik meccsét. Sőt, mindjárt kettő lesz belőle. Talán – kis szerencsével – másik nagy vágya is megvalósulhat, és találkozhat a világklasszis kapussal, Gianluigi Buffonnal…

Oláh Csaba ugyanis szombaton nagy útra indul: a magyar Juventus Club Hungary szervezésében Torinóban megtekinti a „zebrák” Palermo elleni hazai mérkőzését. Májusban pedig újabb túrára hivatalos: az ugyancsak a honi Juve-fanatikusokat tömörítő Bianconeri csoport az Olasz Kupa döntőjére „viszi ki”, ahol Pogbáék a Milannal játszanak – Rómában.

– Fel vagyok dobva, rettentően izgatott vagyok – árulta el Oláh Csaba, s ki ne hinné el ezt neki? – Sokan kerestek az elmúlt időszakban, meg is lepődtem, annyian érdeklődtek. Hálás vagyok mindazoknak, akik segítettek, különösen a két társaságnak. A Bianconeri egyenesen gyűjtést szervezett, úgy tudom, több, mint ötszáz dollár gyűlt össze, Nem gondoltam, hogy ennyien fognak adakozni. Köszönöm mindenkinek, hogy eljuthatok Olaszországba. Soha nem jártam még ott, külföldön is csak egyszer, négy éve voltam Szlovákiában…




forrás: boon.hu