Recent comments

Friss Hírek

Roma – mintha a Scudetto lenne a tét!

A Roma fergeteges szériája után talán még otthon is belefért az iksz, talán még a Bologna ellen is, azonban a Farkasoknak olyan mentalitással kell befejezniük a szezont, mintha a Scudetto lenne a tét – írja a Football Italia szerkesztője.



Félreértés ne essék: senki nem fogja idén megfogni a Juventust; a Bianconeri egyszerűen túl jó ahhoz, hogy ne gyűjtse be sorozatban ötödik bajnoki címét.

Azonban ha a Farkasok tényleg igazi kihívónak akarnak számítani a következő szezonban, szinte a Scudettoért kell harcolniuk idén is, mintha legalábbis az első hely lenne a tét, függetlenül a 12 pontos hátránytól. Több pozitív következménye is lehet ennek a fővárosiak szempontjából.

1. Bajnokok Ligája

Először is, a Romának minden esélye megvan arra az elmúlt hetekben nyújtott teljesítmény alapján, hogy beérje a Napolit és megszerezze a fix Bajnokok Ligája-helyezést. A harmadik hely nem garantálja a BL-főtáblát, a plusz mérkőzések megnehezítik a felkészülést, ráadásul megeshet, hogy nem jut tovább a csapat, ami tragédiával érne fel.

A következő fordulókban a Napoli játszik az Inter ellen idegenben, a Bologna ellen otthon, és a Roma ellen megint csak idegenben, mindezt Higuain nélkül. A Giallorossi  az Atalanta vendégeként lép pályára, otthon fogadja majd a Torinot és a fent említett Partenopeit is. Nem kérdés, kinek van papíron könnyebb dolga, a Romának a megfelelő mentalitással meglesz az esélye az előzésre.

2. Magabiztosság

Ha valaki az olasz tabella első fokára pályázik, nagyon sok erősségre van szüksége. Meg lehet nézni a Napoli Udinese elleni meccsét, ahol Higuainék frusztráltsága kulcsfontosságú 3 pontjába került az együttesnek. A Juventus borzasztóan kezdte az idényt, mielőtt megmutatta, mire képes, de aztán 21 mérkőzését nyerte meg a legutóbbi 22 bajnokijából.

Idén a Roma megmutatta, ők is képesek a feltámadásra Luciano Spalletti alatt, január 24-e óta nem veszítettek mérkőzést, akkor is épp a címvédőtől kaptak ki. Ennek a folytonosságnak kell meglennie a szezon hátralévő részében, hiszen ez hatalmas löketet adhat nekik, hogy magabiztosan  kezdhessék a következő szezont, azzal a tudattal, hogy képesek végre felvenni a versenyt a Juventusszal. 

3. A kemény mag

Több feltételezés is napvilágot látott az Olimpicoból nyáron távozó játékosokról, főleg Radja Nainggolanról, Miralem Pjanicról és Kostas Manolasról. Sokan érvelnek azzal: az értük befolyó hatalmas összegből bőven lehet minőségi játékosokat igazolni, főleg, hogy papíron senki sem pótolható. A Roma esetében ez nem lehet opció, a Farkasok nem veszíthetik el egyik játékost sem a nyári mercato alatt, mert akkor kezdhetnének mindent elölről a Juventust illetően. Az új játékosok mindig zsákbamacskák, idő kell a beilleszkedésükhöz, így nem szabad, hogy az összekovácsolódott “kemény magot” megbontsák, és újra meccsek, pontok menjenek rá az átállásra.

Egy sikeres, magabiztos szezon után a fent említett játékosok pláne meggyőződnének arról, hogy maradniuk kell a fedélzeten. A Lupi a 2008-as Szuperkupa-siker óta nem nyert trófeát, ezért el kell hitetni minden játékosával, főleg a húzóemberekkel, hogy a következő idényben igenis megszakíthatják ezt a sorozatot.

A Roma hazai döntetlenje csak egy szerencsétlen baki volt a kiváló 2016-os sorozatban, de bebizonyosodott, hogy nem tökéletes még a motiváció. Persze ha azt nézzük, hogy a Bologna volt az egyetlen csapat, aki pontot rabolt a Juvétól a hihetetlen szériájuk során, nem olyan nagy tragédia az a hétfői egál.

De mégis, hazai pályán játszott döntetlent a Roma egy nála sokkal gyengébb csapattal, amely Valentin nap óta nem nyert meccset, ez pedig nem fér bele. A kulcshelyzetek kihasználásában ismét megmutatkozott az is, hogy a csapat egyetlen csatárnyira van a Scudetto-esélyektől – Dzeko, ne haragudj, de ez a “kiválasztott” nem te vagy.

A Roma magja jelenleg nagyszerű összhangban teljesít, így a csapat kilátásai is nagyszerűek. Nincs más klub, amelynek nagyobb esélye van arra, hogy letaszítsa a trónról a Juventust. Még a Napolinak sincs (a két milánói csapatnak pedig főleg nincs) esélye erre jelenleg. Ezért a következő 6 meccsen a Romának a Scudettoért kell harcolnia, mintha egy pont lenne a hátrány, nem pedig 12 – csak profitálhatnak belőle.

forrás: azzurri.co.hu