Recent comments

Friss Hírek

Idén nem lehetnek kifogásaik az ellenfeleinknek

Gianluigi Buffon véleménye szerint a Juventus idei menetelése el kellene hallgattatnia a kétkedőket, azonban a csapatkapitány nem kívánt nyilatkozni Gonzalo Higuaín eltiltása kapcsán, azt viszont egyértelművé tette, hogy az argentin csatár és Leonardo Bonucci tette nem mérhető össze.


A hálóőr a La Stampa munkatársának adott interjút az AC Milan elleni mérkőzés előtt, amelyre holnap 20.45-kor fog sor kerülni. A számos téma között szerepelt Gonzalo Higuaín megosztó büntetése, illetve természetesen felmerült Gianluigi Donnarumma neve is az interjú során.


„A megfelelő hozzáállás és minőség nem olyan dolog, amit el lehet sajátítani, azzal születni kell.” - mondta a világbajnok futballista az AC Milan tizenhétéves hálóőre kapcsán. „Azonban fiatalon, de ez később is megfogadásra érdemes tanács, nem szabad úgy gondolni, hogy már mindent tud az ember. Mindig nyitottnak kell lenni a fejlődésre.


Gonzalo Higuaín? Nem kívánok nyilatkozni a négymeccses eltiltásra vonatkozóan, ez nem az én feladatom. Én csak a Juventusról beszélhetek.


És ebben az évben a Juventus megfosztotta az összes kifogásoktól az ellenfeleket. Ha egy csapat a szezon elején tizenkét-tizenhárom egységnyi lemaradásban van, majd az idény végén hatpontos előnnyel vezeti a bajnokságot, nem sokat lehet mondani ezzel kapcsolatban.


Azonban néha egy másik érvet is hallok, miszerint a Juventus a meghatározó pillanatokban összeroskad. Ez megmosolyogtat, de nevetésre azért nem késztet.


Végül is minden relatív. A Sassuolo ellen, egy pillanatban, ami döntő lehetett volna, a Juventus kapott két sárga lapot Giorgio Chiellini révén a huszonötödik percben, majd tíz perccel később egy egyértelmű tizenegyes történt Stefano Sturaróval szemben, ami azóta is fájó pont. Ez számunkra a szezon végét jelenthette volna.


Azonban azok, akik a sajtótájékoztatón megjelentek, egyéb felelősségeket és hibákat említettek meg. Ez a különbség.”


A Gonzalo Higuaín eltiltását eredményező helyzetet sokan Leonardo Bonucci tettéhez hasonlították, és ezzel támasztották alá a Juventus megkülönböztetett bánásmódjának a létezését.


„Helyes, hogy a bíró, Nicola Rizzoli elmagyarázza, mi is történt Leonardo Bonucci esetében. Azonban véleményem szerint intellektuálisan hazug tett úgy beszélni a két eseményről, hogy nem vesszük észre a különbséget.


Hallottam és olvastam egy állítólagos fejesről, amelyet Leonardo Bonucci Nicola Rizzolira mért. Nem tudom, én ott voltam, és nem láttam.


Leonardo agresszív volt, és közeledett a bíró fejéhez, de soha nem érintette meg. Ez azért elég jelentős különbség.”

forrás: juventuz.blog.hu