Recent comments

Friss Hírek

Milánóban is kikapott a Napoli, nagy esély a Roma és a Juve előtt

A bajnokság  33. fordulójának rangadóján az Inter hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Napolit, ezzel három pontra megközelítette a tabella harmadik helyén álló, egy meccsel kevesebbet játszó Romát, míg a listavezető Juventus nagy esélyt kapott arra, hogy ismét növelje előnyét a tabella élén.


Az eltiltott házi gólkirályt, Gonzalo Higuaínt ezúttal is nélkülöző Napoli az előző négy idegenbeli bajnokiján csak négy pontot szerzett, ami egy bajnokesélyes csapattól nagyon kevés, Maurizio Sarri csapatának a San Siróban nem fért bele az újabb botlás – ehhez képest az Inter már a mérkőzés elején megszerezte a vezetést.

A negyedik percben Gary Medel ívelte be a labdát a védők mögé a leshatárról – vagy talán azon is túlról – kilépő Mauro Icardinak, aki felugorva csodálatosan megszelídítette a labdát, majd Pepe Reina fölött bal külsővel a kapuba emelt (1–0).

A Napoli az első félidőben csaknem 68 százalékban birtokolta a labdát, de csak távoli lövésekkel tudott veszélyeztetni. A 23. percben Marek Hamsík kísérletét Samir Handanovic üggyel-bajjal hárította, majd Allan próbálkozása után a szlovén kapus bravúrral szögletre tenyerelte a labdát.

Az első félidő hajrájában Stevan Jovetic és Marcelo Brozovic is elpuskázott egy ígéretes lehetőséget, a horvát futballista azonban a 44. percben jóvátette a hibáját, miután Icardi tökéletes előkészítését követően góllal fejezte be az akciót (2–0).

A szünet után nem változott meg a játék képe, az Inter kézben tartotta a mérkőzést, és a 60. percben nem állt távol a harmadik gól megszerzésétől. Ekkor Pepe Reina egy jobb oldali beadás után kiejtette a labdát, amit Jovetics kapura emelt, de a visszazáró Kalidou Koulibaly a gólvonalon nagyot mentett.

A remek teljesítményt nyújtó Inter teljesen megérdemelt győzelmet aratott, és három pontra megközelítette a tabella harmadik helyén álló Romát, amely esélyt kapott arra, hogy faragjon hátrányán a Napolival szemben.

És azt se felejtsük el, hogy ha a Juventus vasárnap megveri hazai pályán a Palermót, akkor kilenc pont előnnyel áll majd az élen öt fordulóval a vége előtt.

Internazionale–Napoli 2–0 (Icardi 4., Brozovic 44.) 
  

forrás: NSO