Recent comments

Friss Hírek

Minden a hozzáállástól függ

Csütörtök este a Milan a Carpit fogadja a San Siróban. 


A rossoneri vezetőedzője, Cristian Brocchi megtartotta a mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját.

“Nagyon fontos lenne, hogy megerősítsük azt a bizonyos 5%-os fejlődést a Carpi ellen. Szeretném látni, hogy ez igaz-e vagy sem. Szeretnék egy olyan programot kidolgozni, ami segít minket innentől a szezon végezetéig. Folyamatosan kint edzettünk, de nem tudtunk sokat tenni, a játékosok még egy kicsit fáradtak, de többször átgyakoroltuk a taktikát és remélhetőleg kiegyensúlyozottak és éberek lesznek a mai megmérettetésen. Az első vizsgálatok mentálisak voltak. Egy Milannak bátornak kell lennie, benne van a DNS-ében.”

“A riválisainkat tekintve kissé nehéz mérkőzés lehet a mai, de ha úgy játszunk, ahogy a Juventus és a Sampdoria ellen tettük, akkor könnyen győzhetünk. Örülök a játékosaimnak, hiszen látom rajtuk, hogy lelkesek és motiváltak. Ez megnyugtat engem. Az egész azon múlik, hogy megértik-e mit érhetünk el azzal, ha végig koncentrálunk. Ezt megoldottuk a Sampdoria ellen, és ezt akarom látni a Carpi elleni mérkőzésen is. A mi szempontunkból ugyanolyan győzelem éhesnek kell lennünk, mint korábban, ez létfontosságú a győzelem eléréséhez. Mint, ahogyan sok más csapatnál itt sincsenek fix pozíciók, főleg a középpályán nem. Szeretném látni, ahogy a játékosok pozíciókat cserélnek, és ott is hozzák a megfelelő minőséget. Megvannak erre a megfelelő játékosaink.”

“Nem tudunk beszélni külön játékosokról és jellemzőkről, hacsak nem lehet a sportolókat bizonyos típusokként besorolni. Szeretem a támadó-középpályás rendszert, hiszen a pályán való pozícióváltásokkal támogatni tudja a támadókat, és ez nagyon hasznos lehet a csapat számára. Boatengnek fontos személyisége van. Nagyon vágyik arra, hogy hasznos tagja legyen a csapatnak. Boldog vagyok, ha arra gondolok mennyi lehetőségem a kezdőcsapatot illetően. Ez azt jelenti, hogy mindenki lehetőséget kaphat. Nem cserélhetsz minden mérkőzésen 4-5 játékost. Kell egy szilárd mag és kellenek olyan játékosok, akik készen állnak, ha hívom őket.”

“Bertolacci egy kis problémával küszködik, tehát nem fog játszani. Beszéltem Balotellivel és a többi játékossal is, hogy megismerjem őket, és ők is megismerjenek engem. Ő egy kicsit másfajta személyiség, mint azok, akik nyáron érkeztek. Amikor a szemébe nézel, valami igazit és mélyet látsz. Egy pillantás sokat mondhat, pozitív dolgokat várok el.”

“A mérkőzés után beszéltem az elnökkel és elégedett volt a győzelemmel. Azt mondta, hogy az elképzeléseimmel és az elveimmel folytassam tovább a munkát. Azt mondta, hogy a legjobbat akarja a Milan számára, ez tisztán látszik a szemeiből. A klub vállalati oldaláról semmit se tudok. Nem vagyok sem menedzser, sem pedig sportigazgató.”

“Ma még nem tudok az Olasz kupára gondolni. Csak a következő bajnoki mérkőzésre figyelünk, proaktív hozzáállás kell. Küzdeni kell a győzelemért, és amint elveszíted a labdát minden erőddel azon kell lenned, hogy visszaszerezd azt. Nem vagyok ideges, és nem is félek. Nincs sok időnk, de szeretném, ha pozitívan teljesítene a csapat, és jó focit játszanának. Főképp mentális probléma van, azt kell elérnünk, hogy a játékosok higgyenek magukban, és úgy menjenek ki a pályára, hogy győzni fognak. Meg kell könnyítenünk Locatelli beilleszkedését. Nagyon kedvelem őt, úgy vélem egy pár éven belül a Milan színeiben fogjuk látni. Tudom, Calabria az utóbbi időben sokat küzdött, de a szezon végéhez közeledve újra lesz lehetősége játszani. Honda készen áll a játékra, meg kell tennem néhány változtatást, és úgy gondolom ő is kezdeni fog.”


“Minden a hozzáállástól függ, és azon, hogy az edzéseken és a mérkőzéseken is 100%-ot nyújtsunk. Az összes játékosom segítségére szükségem van, tehát, amikor megadom nekik az esélyt, hogy beállhassanak a padról, akkor mindent bele kell adniuk. Abbiati a barátom, így teljesen normális, hogy megöleltem a mérkőzés után. Ő tudja igazán mi a jó a Milannak. Az utóbbi 8 nap nagyon izgalmas volt. Pont olyan volt, mint amit vártam, Mauri is jól edzett. Egy kicsit magamat is látom benne, és kedvelem a hozzáállását. Nem ígérhetek semmit, de tetszik, amit csinál.”

forrás: acmilan.hu