Recent comments

Friss Hírek

Durva balhé volt Totti és Spalletti között a lefújás után

Kiéleződött a feszültség az AS Roma labdarúgócsapatánál az Atalanta otthonában elért döntetlen (3–3) után: sajtóinformációk szerint a lefújást követően durván egymásnak esett az edző Luciano Spalletti és a csapatkapitány Francesco Totti.


A La Gazzetta dello Sport, majd a többi olasz sportlap is arról írt, hogy az edző és a hajrára csereként beszálló, majd góljával pontot mentő játékos közvetlenül a levonulás után, az öltözők előtt szólalkozott össze – több tanú szeme láttára. Állítólag a veszekedés fizikai inzultussal ért véget a két római között, ám erre a Gazzetta más forrásából nem kapott megerősítést.

Az mindenesetre biztos: nem telik el nap, hogy az olasz sportsajtó ne foglalkozna azzal, a szezon közben visszatért edző és Totti mennyire nincs jóban egymással, és Spalletti a meccset követő sajtótájékoztatón sem ütött meg épp szívélyes hangnemet, amikor a 39 éves csapatkapitányról kérdezték.

„Totti nem mentett meg semmit. A mérkőzést a csapat mentette meg. Úgy lőtt a kapuba, mint máskor, kapott egy jó labdát. Ha három ilyet kap, hármat is lőhetett volna. Jól felkészültek belőle, azonban vannak ezek a lövései, nagy gólt lőtt, és ezzel megadta a lehetőséget a pontszerzésre. De ebben benne volt a csapat, a csapat munkája adta az egészet” – mondta Spalletti, aki viszont nem állt le itt.

„Ilyen gólokat Totti három éve is lőtt, ám vannak más dolgok is, amik nincsenek reflektorfényben. Ha dolgoztok egy kicsit [ezt az újságíróknak címezte – a szerző], meglátjátok, mi jön ki ebből” – zárta le a témát az edző.

forrás: