Recent comments

Friss Hírek

Brocchi megtartotta első edzését

A Milan vezetősége a szezon végéig Cristian Brocchit nevezte ki vezetőedzőnek, aki kedd délután levezényelte az első edzését a felnőtt csapat trénereként.

 
Kedden délelőtt jött a hivatalos bejelentés, amely szerint Sinisa Mihajlovicot 10 hónap után menesztették a kispadról és az idény hátralévő részére a Primavera edzőjét, Brocchit bízták meg a felnőtt csapat irányításával.

Brocchi kedden megérkezett Milanellóba és találkozott a játékosokkal, majd délután megtartotta első edzését.

Eközben Gianluca Di Marzio, a Sky szakértője szerint volt egy vita Berlusconi és Galliani között az edzőkérdés megítélésében. Berlusconi ragaszkodott Mihajlovic azonnali menesztéséhez és Brocchi kinevezéséhez, ezzel szemben Galliani kitartott korábbi álláspontja mellett, vagyis szerette volna, ha Mihajlovic az idény végéig marad.

Brocchira most 6 bajnoki mérkőzés és egy kupadöntő vár a Milannal.

A 40 éves szakembert szerdán mutatják be egy sajtótájékoztató keretein belül.

forrás: acmilan.hu