Recent comments

Friss Hírek

A 38. forduló krónikája

A Crotone egy újabb lépéssel közelebb került a történelmi feljutáshoz, a rájátszásért még mindig számtalan csapat vív kiélezett harcot, amikor már csak négy forduló van hátra a Serie B 2015-2016-os szezonjából.




A listavezető Crotone 2-0 arányban hozta a kötelezőt a ligautolsó Como csapatával szemben, így négy fordulóval a vége előtt egyetlen pontra került az automatikus feljutás bebiztosításától. A hazaiak az első félidő derekánál szereztek vezetést két veterán játékos összjátékát követően, Palladino lekészítéséből ugyanis az előrehúzódó, 34 esztendős hátvéd Francesco Modesto volt eredményes egy lapos lövéssel. Aztán nem sokkal a szünet előtt a horvát gólgyáros, Ante Budimir is betalált Palladino újabb gólpasszát követően, aki ezúttal remekül futott el a bal oldalon és hozta kihagyhatatlan helyzetbe az idénybeli 16. gólját jegyző csapattársát. Ez a két találat bőven elég volt a hamarosan matematikailag is biztos kieső Como ellen, amely Daniel Bessa hosszabbításbeli kiállítása miatt tíz emberrel fejezte be az összecsapást. Ráadásul a Crotone tovább erősítette előnyét a tabella élén, és a hátralévő négy mérkőzésén már csupán egyetlen pontot kell szereznie ahhoz, hogy története során először feljusson a Serie A-ba.

A Cagliari mindössze 1-1-es döntetlenre volt képes hazai közönség előtt a Virtus Lanciano ellen. A második helyen tanyázó szárdok alig nyolc perc játék után előnybe kerültek Marco Sau parádés lövésével, ám hiába voltak további lehetőségeik, nem tudtán növelni a fórt. Ezzel szemben a félidő előtt Nicola Ferrari kiugrást követően átemelős találatával válaszoltak az abruzzóiak, később már nem is változott az eredmény. A Crotone mögött négy ponttal lemaradt a Cagliari a második helyen, miután egymás után másodszor remizett egy kiesés ellen harcoló csapattal. A Virtus ugyan sorozatbeli harmadik mérkőzésén szerzett pontot, az elmúlt héten kapott 5 pontos büntetés miatt 39 egységgel már csak a legjobb kieső pozícióban szerénykedik, nagyon kell tehát még kapaszkodniuk a bennmaradásért.

A Trapani sorozatbeli nyolcadik győzelmét aratta, ezzel új klubrekordot állított fel, miután 2-1 arányban felül múlta a Cesenát. Serse Cosmi csapata immár 12 forduló óta nem talált legyőzőre, az újabb három pont jóvoltából a legjobb rájátszás-helyre, a harmadik pozícióba lépett fel. A szicíliaiak egy gyors ellentámadás végén kerültek lépéselőnybe az első játékrész hajrájában, Citro passzából Antonino Barilla lőtte ki a hosszú sarkot. A második felvonásban az elmúlt hetekben kirobbanthatatlan formában játszó, Bruno Petkovic egy védhetetlen fejessel. Az újabb bukta után a hetedik helyet elfoglaló bianconeri erejéből már csak egy szépítő találatara futotta a finisben a tinédzser Nicola Dalmonte bólintásával. A legyőzött Cesena már csak a legutolsó rájátszás helyezést foglalja el.

A Pescara egymást követő ötödik meccsét nyerte meg a Brescia 2-1-es legyőzése alkalmával. Bár a 18. percben még az oroszlánok jutottak vezetéshez Jacopo Dall’Oglio remekül eltalált lövésével, melyet a kapufa segített a gólvonal mögé. Később azonban a házigazda egyre jobban belelendült és a második félidőben Ledian Memushaj fejesével és Gianluca Lapadula nem mindennapi ziccergóljával megfordították a mérkőzést. A Serie B góllövőlista éllovasa immár a 24. gólját szerezte a 2015-2016-os idényben. Az utolsó tíz percen belül a hazaiaktól Valerio Verrének, a vendégektől pedig Luca Mazzitellinek mutatták fel a piros lapot. A 80. születésnapját ezen a hazai mérkőzésen ünneplő Pescara az újabb sikerével a negyedik helyre kapaszkodott fel, míg a Brescia a fiaskót követően maradt a tizedik pozícióban, és egyre nehezebb dolga van a playoff-szereplést kiharcolni.

A Bari hazai környezetben csupán 1-1-re végzett a bennmaradásért küző Modena ellen. Sőt, sokáig még az osztályozós zónában tanyázó kanárik vezettek, miután Simone Bentivoglio a második etap elején szabadrúgásból vette be Micai kapuját. A Bari egy jó darabig meddő mezőnyfölényben játszott, ám végül a hajrában a rutinos Alessandro Rosina egy remek lövéssel kipókhálózt a rövid felsőt, így egy pontot végül megmentettek. A pugliaiak három nyertes meccs utáni első pontvesztésükkel a harmadikról az ötödik helyre csúsztak vissza, de március 5-e óta nem találtak legyőzőre. A Modena a mostani remivel továbbra is tartja a play-outot érő 18. pozíciót, mindenképpen értékes döntetlent harcoltak ki idegenben.

A hétvége zárómérkőzésén 2-2-es döntetlen született a Novara és a Perugia csapatai közt hétfő este. Az umbriaiak kétszer is vezetést szereztek a mérkőzésen, a házigazda azonban mindkétszer rövid idő alatt válaszolni tudott, így pontosztozkodás történt a felek között. Először az első negyedóra végén Stefano Guberti juttatta előnyhöz a griffeket, miután egy szabadrúgás utáni lecsorgó labdát óriási erővel bombázott a felső sarokba. Húsz perc múlva egy szépen kijátszott támadás végén, Pablo Gonzales jóvoltából válaszoltak a vendéglátók. Sokáig 1-1-re állt a mérkőzés, majd utolsó negyedórán belülre a tehetséges uruguayi támadó, Rodrigo Aguirre egy védhetetlen fejessel ismét előnybe tolta csapatát, de rövidesen Felice Evacuo egy gyönyörű csukafejessel ismét egyenlíteni tudott. A hosszabbítás perceiben Agostino Garofalo kiállítása miatt a Novara tíz emberre fogyatkozott, de egy pontra így is jók voltak. A döntetlennel megmaradt a két csapat közti hat pontos különbség, a Novara 58 ponttal a kilencedik pozíciót foglalja el, míg a griffek a 11. helyről fordulhatnak a bajnokság hajrájára.

Az Ascoli bravúros, 3-1-es idegenbeli győzelmet aratott a Ternana vendégeként, ezzel hatalmas lépést tett az egyenes ági bennmaradás felé. Az első félóra elteltével a fiatal hátvéd Simone Pecorini szerzett előnyt a vendégek számára, melyet azonban a fordulás után nem sokkal Cesar Falletti távoli kísérletével egyenlített ki az umbriai gárda. A hajrában viszont mégis a bianconerik gyűjöttték be a három pontot, köszönhetően egy veterán klasszis duplájának. A 32 esztendős Daniele Cacia az utolsó negyedórában kétszer is bevette a szörnyek kapuját, először egy kipattanót értékesített egészen közelről, majd egy kiugrás végén a kapus felett emelt a hálóba, így már 15 gólnál jár a szezonban, összességében pedig 117 találattal a Serie B történetének valaha volt harmadik legeredményesebb játékosa, már csak két találattal lemaradva a második helyezett Francesco Tavanótól. Az Ascoli ezzel pontszámban utolérte és jobb egymás elleni eredménye miatt meg is előzte legyőzött riválisát, a két klub jelenleg a Serie B 22 csapatos mezőnyének 13. és 14. helyét birtokolja.

A Pro Vercelli és az Avellino szombat délutáni csörtéje 1-1-es döntetlennel végződött. A mérkőzés sokáig gól nélküli döntetlenre állt, mindkét találat az utolsó tíz percen belül született. Előbb a házigazda került lépéselőnybe, miután Fausto Rossi pofozta be a hálóba a labdát, három minutummal később pedig a rutinos Luigi Castaldo fejessel kiegyenlített. A Vercelli zsinórban hatodszor, nyolc meccsen belül hetedszer játszott döntetlent, és apró pontszerzésekkel a 15. helyen tanyázik, míg az egy hónap száműzetés után újra Attilio Tesserrel a kispadon a farkasok az utolsó hét fordulóban csupán a második pontjukat szerezték.

Az egyetlen szombati esti összecsapáson a Spezia 3-0-ra diadalmaskodott a Vicenza otthonában. A liguriaiak hamar vezetéshez jutottak, hiszen a spanyol légiós Jon Errasti már a mérkőzés 10. percében megszerezte szezonbeli első gólját, miután egy lefejelt labdát közvetlen közelről piszkált be a kapust megelőzve. Ráadásul kisvártatva Sciaudone jó ütemű bejátszása után a tehetséges horvát középpályás Dario Canadjija is bevette a vendéglátók kapuját. A venetóiak sorsa akkor pecsételődött meg végleg, amikor a második etap derekánál Domenico Di Carlo pályára küldte Gennaro Acamporát, aki alig egy perccel a beállását követően máris eredményes tudott lenni egy kinti lövésből. Győzelmével a Spezia felkapaszkodott a hatodik pozícióba, míg a Vicenza változatlanul a legutolsó bennmaradó helyek egyikét, a 16. pozíciót foglalja el.

A vasárnap délutáni mérkőzésen a Salernitana 3-1-es győzelmet aratott két kieső zónában tanyázó csapat meccsén a Livorno ellen. A gránátok korán megszerezték az első találatot, Gatto átadásából Alfredo Donnarumma alig egy perc játék után előnyhöz juttatta a hazai csapatot. Az első félóra végén a rutinos Massimo Coda idénybeli 15. találatával növelte a déliek előnyét, melyre a még a szünet előtt Daniele Vantaggiato tizenegyesből tudott válaszolni, aki 12. alkalommal volt eredményes a bajnokságban. A második félidő derekánál a néhány perccel azelőtt beküldött Antonio Zito állította vissza a két gólos különbséget, végképp eldöntve ezzel a három pont sorsát. A campaniaiak sikerét az sem veszélyeztette, hogy a 64. perctől tíz emberrel játszottak Moses Odjer kiállítása miatt. A házigazda a rendkívül fontos győzelemmel osztályozós pozícióba lépett, míg az amarantók maradtak továbbra is az utolsó előtti pozícióban, egyedül a sereghajtó Comót tartják maguk mögött.

A vasárnap esti mérkőzésen a Virtus Entella házon kívül verte 1-0-ra a Latina együttesét. A mindent eldöntő találat már az összecsapás 18. percében megszületett, amikor Michele Troiano vette be Ujkani kapuját. Az Entella azonban már 26 minutum elteltével emberhátrányba került Aniello Cutolo piros lapját követően, így a nerrazzurriknak hatalmas lehetőségük adódott a pontok gyűjtésére, azonban a hosszú létszámfölénnyel képtelenek voltak élni, és elvesztették az összecsapást. Végül a hosszabbításban annyira nehezen viselték a kudarcot, hogy Mariga és Esposito is piros lapot kapott. A Virtus négy fordulón belüli harmadik sikerével tartja magát a Serie B hetedik pozíciójában, míg a lazióiak a legutolsó bennmaradó helyet birtokolják, de ugyanannyi pontjuk van, mint a két osztályozós helyet elfoglaló csapatnak.

forrás: Serie b magyar oldal