Recent comments

Friss Hírek

A Juventus ismét négyet vágott a Laziónak

A Juventus a Szuperkupa-mérkőzéshez hasonló magabiztossággal legyőzte a Laziót az olasz labdarúgó-bajnokság 2. fordulójában.  


A torinóiak ezúttal is négy gólt szereztek a rómaiak ellen: Arturo Vidal duplázott az első félidőben, és ugyan Miroslav Klose találata után még reménykedhettek a „sasok”, a fordulás után nem volt esélyük. 

Mirko Vucsinics és Carlos Tévez gólját, illetve Hernanes kiállítását követően a Lazio 4–1-es vereséggel utazhat haza.

Pörgősen kezdődött a mérkőzés, Carlos Tévez már a második percben veszélyeztetett lesről, míg a túloldalon Hernanes kínálta meg Gianluigi Buffont egy bemelegítőnek nem igazán nevezhető lökettel. A folytatásban inkább a Juventus akarata érvényesült, még akkor is, ha szórványosan a Lazio is eljutott a kapuig. Ugyanakkor Antonio Conte csapatának erőssége abban rejlik, hogy minimális hibákat is képes kihasználni, és rögtön előnyt kovácsolni belőle.

Eme szakma egyik legjobbja Arturo Vidal, aki kétszer is fantasztikus ütemben lépett fel a támadósorba, és mire a védők üldözőbe vették volna, a labda a már a kapuban pihegett. A 14. percben Paul Pogba adott olyan zseniális, lágy labdát a chileinek, amit valószínűleg még a társmester, Andrea Pirlo is elismerő bólintással fogadott volna el magáénak, Vidal pedig a legjobb csatárokra jellemző bokamozdulattal továbbított a jobb alsóba. 1–0

A 26. percben Vidal még mélyebbről indult, és még nagyobb szabad terület nyílt meg előtte. Az előkészítő szerepét a sors ezúttal Leonardo Bonuccira, a labdát pedig a védő a társ lábára szabta. A középpályás újra hibátlanul adta elő az „átveszem, beteszem, megünneplem" koreográfiát. 2–0
 
Hogy a mérkőzés izgalomfaktora megmaradjon elviselhetőségi szinten, arról római részről – ki más? – Miroslav Klose tett: a 35 éves német csatár a Hernanes lövése utáni kipattanóra több lépésnyi hátrányból is elsőként érkezett, s ő nem arról ismert, hogy hasonló lehetőségeket kihasználatlanul hagy – jött is a középkezdés. 2–1

A Lazio magára talált, olyannyira, hogy a szünetig többször is lőtt kapura, mint a Juve, ám Buffon nem majrézott be a kapott góltól, a folytatásban állta a sarat. Hiába azonban a Lazio első félidei erőfeszítései, az újabb pocsék védelmi helyezkedés romba döntötte a római reményeket fordulás után. A 48. percben Bonucci második gólpasszát adta, Mirko Vucsinics pedig köszönte az alkotói magányt, és a kapuba passzolt. A montenegrói 100. olaszországi gólját ünnepelhette. 3–1

Megfogta a gól a Laziót, egy butaság pedig a sorsát is megpecsételte: Hernanes a 63. percben teljesen feleslegesen ütött bele a fejmagasságban szálló labdába, amelynek megjátszására esélye sem volt, a második sárga lapja után pedig mehetett zuhanyozni.

A folytatásban gyakorlatilag már csak a különbség volt kérdéses: egy kitűnően felépített akció végén Pogba még csak a lécet találta el, a 80. percben azonban már nőtt a különbség Carlos Tévez góljával. Vucsinics elengedte a labdát az argentinnak, aki kicselezte Lorik Canát, majd nagyon pontosan helyezett a jobb alsóba.  

A Juventus ezúttal is könnyedén, 4–1-re győzte le a Laziót.

JUVENTUS–LAZIO 41 (2–1)
Gólszerző: Vidal (14., 26.), Vucsinics (49.), Tévez (80.), ill. Klose (28.)
Kiállítva: Hernanes (63.) 


forrás: NSO