Recent comments

Friss Hírek

Mazzarri: Megvárhatnák a nézők a meccs végét, mielőtt morognak

A milánóiak a Serie A 5. fordulójának csütörtöki rangadóján 0–1-ről 2–1-re fordítva legyőzték otthon a Fiorentinát, elvéve a firenzeiek veretlenségét.


Walter Mazzarri, a hazaiak vezetőedzője a találkozó után elmondta, bár Fredy Guarín helytelenül cselekedett, amikor a huhogó nézők felé mutogatott a lecserélésekor, de a szurkolók is hibáztak, hiszen túl hamar feladták a reményt.

„Ahogy látszott is, a góltól megzavarodtunk pár percre, de szerencsére sikerült megnyugodnunk, ami aztán győzelmet ért. A Fiorentina végig nyomott, és akár úgy is tűnhetett, hogy a firenzeiek birtokolják többet a labdát, de a statisztika mást mutat. Az összes gólszerzési lehetőségüket nekünk köszönhetik, jobban mondva, a mi hibáinknak. Van még hova fejlődnünk, de szerencsére a játékosaimnak hihetetlenül gyorsan sikerült megérteniük, mit is szeretnék látni a pályán” – mondta a találkozó után a Sky Sport Italiának Mazzarri.

Az Inter ezzel a győzelemmel megőrizte veretlenségét, így öt forduló után, négy győzelemmel és egy döntetlennel a tabella második helyén áll a hibátlan AS Roma mögött.

„Több kiemelkedő teljesítményt nyújtó futballistánk is van. Ricardo Álvarez például nagyban hasonlít Marek Hamsíkra. Ha egy kicsit több önbizalma lenne, akkor talán még többet érhetne el” – tette hozzá Mazzarri, aki a lecserélése után a huhogó nézők felé mutogató Fredy Guarínról is szót ejtett.

„Fredy hibázott, amiért aztán bocsánatot is kért. Ettől függetlenül néha a nézők is jobban tennék, ha megvárnák a mérkőzés végét, mielőtt elkezdenek morogni. A futball már csak ilyen, Guarínt ez nem befolyásolhatja.”

forrás: NSO