Recent comments

Friss Hírek

Novothny: Lenyűgöző a Napoli eddigi szereplése

Novothny Soma, a Napoli nyáron a Serie C-ben (Lega Pro 1) szereplő Paganese együtteséhez kölcsönadott csatára szerdán az ilnapolionline.com oldalnak nyilatkozott.  


A húszéves magyar támadó beszélt jelenlegi helyzetéről, új együttesében lejátszott első két bajnoki mérkőzéséről, illetve a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is kitűnő rajtot vett, Rafa Benítez irányítása alatt játékstílusban jelentősen átalakult Napoliról is megkérdezték. 

A Serie A tabelláján jelenleg második Napolival ellentétben a Paganese nem kezdte fényesen a bajnokságot, a harmadosztályban szereplő klub a negyedik fordulóban, három vereséget követően szerezte meg első győzelmét a kiírásban, immáron a bokasérülésből felépült Novothnyval a soraiban.

„Úgy érzem, sikerült beilleszkednem, a sérülésem a múlté és két mérkőzést már pályára is léptem. Az első gólom még várat magára, de sokkal fontosabb, hogy a hétvégén a csapat megszerezte első győzelmét. Jó úton járnunk, de a fejlődés érdekében tovább kell folytatnunk a kemény munkát” – nyilatkozta Novothny Soma, aki tíz nappal ezelőtt az Ascoli elleni 1–0-s hazai vereség alkalmával debütált a Paganese mezében, a mögöttünk hagyott hétvégén pedig a Viareggiót 1–0-ra legyőző csapatban kezdett, a 73. percben cserélték le. 

A veszprémi születésű támadó anyaegyesülete, a Napoli kiváló szereplésére is kitért, még a szerdai, Sassulo elleni döntetlent megelőzően. „Lenyűgöző a Napoli eddigi szereplése, nem csak nyer, de kiválóan is játszik Rafa Benítez irányításával. Ha ezen az úton haladnak tovább, nem kizárt, hogy szép sikerrel végződjön számukra a szezon." 

A beszélgetés során a nápolyi „kollégák”, azaz a Napoli csatárai is szóba kerültek, a nyáron Edinson Cavani örökébe lépett, első hat találkozóján négy gólt szerző Gonzalo Higuaín eddigi szereplését így látja Novothny: „Cavani távozása érzékenyen érintette a szurkolókat, de egy szintén meghatározó csatárt igazoltak a helyére. Higuaín góljaival hamarl belopta magát a drukkerek szívébe.”

Az átigazolási szezon hajrájában igazolt támadóról, a Benítez által eddig mellőzött Duván Zapatáról, akinek augusztus végi érkezése nagy szerepet játszott Notohny kölcsönadásában, így fogalmazott: „Csak a legjobbakat kívánom neki. Én már a Paganesét erősítem, ami az én döntésem volt. Remélem a közeljövőben még visszatérek a Napolihoz, de biztos vagyok benne, hogy Zapata bizonyítani fogja Nápolyban milyen kiváló játékos” – zárta mondandóját Novothny.

A Paganese vasárnap a Lega Pro 1 ötödik fordulójában az eddig még veretlen, három döntetlennel és egy győzelemmel álló Pratót látja vendégül hazai pályán. 

forrás: NSO