Recent comments

Friss Hírek

Carrera: Végig támadtunk


A Juventus a vártnál nehezebben ugyan, de elhozta a három pontot Sienából. A mérkőzés után Massimo Carrera válaszolt az újságírók kérdéseire.

A Contét helyettesítő edző magyarázatot adott a már szokásosnak tekinthető 3-5-2-ről a 4-3-3-ra való átállásra, a szerkezetbe a mérkőzés vége felé nyúlt bele Carrera.

"A pillanatnyi helyzet igényelte a szerkezet átalakítását. Győzelemre törtünk, ezért volt egyszerre három támadó a pályán. Tavaly azonban már hamarabb lezártuk volna a találkozót, akkor nagyobb harcossággal küzdöttünk."

A háromcsatáros felállás ellenére mégis egy középpályás szerezte meg a győztes találatot.

"Giovinco, Vucinic és Quagliarella is jól helyezkedett. Marchisio szerezte a gólt, ez igaz, de ez a mi játékunk: a középpályások előrehúzódásának kihasználása, melyet a csatárok helyezkedése is segít."

Bár nem volt egy egyszerű mérkőzés, a Juventus egy pillanatra sem adta fel a Siena ellen, annak ellenére sem, hogy a toszkánok játékában is benne volt a veszély.

"Időnként mind a két csapat hátrahúzódott, a védelem feltörése érdekében pedig több játékosunkat is előre kellett tolni. A bekapott gólt illetően hárman voltak hátul egy emberre, jobban kellett volna figyelni. Gyermeteg hiba volt, de végig támadtunk, szinte az egész mérkőzést az ellenfél térfelének felénél töltöttük. 

Fizikálisan és mentálisan is sokat kivesz a játékosokból, hogy háromnaponta kell játszani, érthető, hogy néha hibáznak. ... Most a válogatott mérkőzések miatti szünetben egy kis lélegzetvételhez jutunk."


Juventusfc.hu