Recent comments

Friss Hírek

Allegri: Többet érdemeltünk volna


A 2-0-s hátrányból egyenlítő Milan edzője Massimiliano Allegri szerint megérdemelt a keddi Palermo elleni döntetlen, sőt a három pont megszerzésétől sem álltak távol. 


A Rossoneri kedd este 47 perc alatt 2-0-s hátrányba került, azonban Riccardo Montolivo és Stephan El Shaarawy góljainak köszönhetően végül pontot tudtak menteni Szicíliában.

„3-5-2-es felállásban küldtem pályára a játékosaimat, majd beállítottam Urby Emanuelsont és több csere lehetőség is megfordult a fejemben.” mondta a taktikus a mérkőzés után.

„Nem akartam nagyon kockáztatni az első félidőben, hiszen már ott volt a pályán Alexandre Pato is, akivel több veszélyes helyzetet is kialakíthattunk.”

„Ez volt az első alkalom a szezonban, hogy vissza tudtunk jönni hátrányból – és ez szerintem jó jel. A második játékrészben több helyzetet is kialakítottunk, csak a jó befejezések hiányoztak.”

„Annak ellenére, hogy sokat hibáztunk az első félidőben, a büntetőt el lehetett volna kerülni. A srácok jól reagáltak a két gólra és teljesen megérdemelt a döntetlen… Sőt, akár nyerhettünk is volna.”

A mérkőzés alatt Allegri a 3-5-2-es felállásról áttért a 3-4-3-asra, elől három támadóval.

„Az edző 90 percen át figyel és ha kell beavatkozik a játékba. Nem ér véget a játék a 47. percben, mert 2-0-s hátrányba kerültünk.”

„Sokat hibáztunk az első félidőben, majd nem sokkal a szünet után tovább nehezítettük a saját helyzetünket, mert az a gól is elkerülhető lett volna.”

„A játékosok jól megértették mit várok tőlük. Nem tudjuk minden harmadik nap ugyanazt a játékot játszani. Szükség van a változtatásokra, hogy kipihenhessék magukat.”

„ Montolivo, El Shaarawy, Bojan és Emanuelson is megmutatták már, hogy mire képesek, de ha három naponta játszunk, szükség van a változtatásokra.”

„Sajnálom, hogy nem nyertünk, de a döntetlen is elfogadható eredmény.”


olaszfoci.hu