Recent comments

Friss Hírek

Roma: Zeman kitart a döntése mellett


A szerdai bajnokit megelőző sajtótájékoztatón Zeman kiállt azon döntése mellett, hogy De Rossit nem irányító középpályásként játszatja.

Sokak meglepetésére a cseh mester a görög Panagiotis Tachtsidiszt játszatja mint irányítót, így De Rossi az összekötő szerepére szorult.

"Döntenem kell. Mindannyian meghökkentenek, hiszen mindenki tudja, hogy De Rossi sosem játszott irányítót, azt a posztot David Pizarro töltötte be. Az lehet, hogy tavaly játszott ezen a poszton, de ugyanennyit szerepelt belső védőként is. 

De Rossi 8 éve játszik középső középpályásként, ezért nem értem, hogy miért most lenne ez gond."- nyilatkozta Zeman a sajtótájékoztatón.

A Roma Zeman irányítása alatt nagyon szeszélyes eddig a szezonban és a megszerezhető 27 pontból mindössze 14-et sikerült csak megszereznie.

"A Bologna és az Udinese ellen 6 pontot kidobtunk az ablakon. A teljesítmény jó még akkor is, ha sajnos nem 90 percen keresztül tart. 


Vasárnap az Udinese ellen az első fél óra után 4:0-ra kellett volna vezetnünk. Az elmúlt két meccsen jól játszottunk, de a rövidzárlatokért komolyan megfizettünk."

"Megmutattunk, hogy képesek vagyunk bárki ellen felvenni a harcot és a Juventus elleni vereségtől eltekintve mindig ez volt a helyzet."

A cseh mester kiállt Mattia Destro mellett is, akinek eddig nem sikerült gólt szereznie a Roma színeiben.

"Ő továbbra is nagyon fontos játékos számomra, inkább az a gond, hogy csak 11 játékos léphet pályára. Önök már most is azt gondolják, hogy három csatár az túl sok. 


Nekem most Osvaldo, Totti és Lamela a garancia az eredményes játékra, de Destróra is szüksége van a Romának." 




asroma.hu