Recent comments

Friss Hírek

Aranylabda: Balotelli, Buffon és Pirlo van még versenyben


A megjelölt dátumnál egy nappal korábban, azaz már ma nyilvánosságra hozta a FIFA és a France Football annak a 23 főnek a névsorát, akiknek esélyük van megnyerni a 2012-es Aranylabdát. A rangos díjra első körben 53 játékost jelöltek - köztük hatan voltak az olaszok -, a listát tehát most 30 névvel rövidítették meg. Ami az olaszokat illeti: az első körös indulok fele, három van már csak versenyben.

Balotelli, Buffon, De Rossi, Di Natale, Marchisio, Pirlo. Ők hatan voltak esélyesek Csizmaországból az Aranylabdára az első "kerethirdetést" követően. A nyári Európa-bajnokság hősei közül hárman a mai napon szegényebbek lettek egy álommal, hármukban viszont tovább élhet a remény. 

A mai szűkítés során De Rossitól, Di Natalétól és Marchisiotól is búcsút vettünk, Balotelli, Buffon és Pirlo ellenben még mindig esélyes rá, hogy idén a világ legjobbja legyen. Rajtuk kívül még Zlatan Ibrahimovicra figyelhetünk bizonyos szinten, hiszen Ibra az év első felét még olasz honban, az AC Milanban brillírozta végig.

Mario Balotelli életében először szerepel a díj jelöltjei között, a németek elleni Eb-elődöntő hőse talán nem indul túl nagy esélyekkel, de korát tekintve jó esélye van rá, hogy pályafutása egy későbbi szakaszában elhódítsa az elismerést. Buffonnak és Pirlonak ellenben nem új érzés a legjobbak közé kerülés. Mindkét játékos 2006-ban, friss világbajnokként érte el eddigi legjobb eredményét: Andrea Pirlo a 9., Gigi Buffon pedig a 2. lett.

A szavazás következő felvonásaként a nemzeti válogatottak kapitányai, csapatkapitányai, illetve megbízott újságírók szavazatai döntik majd el a végső győztes kilétét. A három döntős személyét egy hónap múlva, november 30-án hirdetik ki, a győztes neve pedig január 7-én kerül a nyilvánosság elé Zürichben.

A listát klubokra lebontva Real Madrid-dominanciát találunk, a királyiakat 6, legnagyobb riválisukat, a Barcelonát 5 játékos képviseli. Nemzetenként vizsgálva a dolgot 7 spanyol névre bukkanunk, ami messze a legtöbb, hiszen rajtuk és az olaszokon kívül egy nemzet sem delegál 2-nél több játékost. A tavalyi 23 legjobb közül csak 12 tagja újra a listának. A BL-győztes Chelseat csak az azóta már távozó Didier Drogba képviseli.

A legnagyobb esélye a szakértők szerint idén is a háromszoros győztes Lionel Messinek, portugál vetélytársának, Cristiano Ronaldonak, valamint a Barca középpályás kettősének, Xavinak és Iniestának van a győzelemre. José Mourinho nemrégiben azt nyilatkozta, véleménye szerint idén nem szabad Messinek adni az Aranylabdát, így hát engedtessék meg nekünk az egyetértés a Speciel One-nal. Igaz, Mourinho Ronaldora, mi pedig a három olasz egyikére gondoltunk :)


azzurri.co.hu