Recent comments

Friss Hírek

Milan: Nagy mozgás várható januárban


A Corriere dello Sport ma reggeli kiadásában közölte, hogy januárban a Milan kész megválni három játékosától: Robinhotól, Boatengtől és Patótól.

A lap szerint a három játékosért kb 50 millió eurót kaphat a Milan. Mindhárom játékosért érkeztek ajánlatok: Santos, Bayern München, Chelsea. Az eladásuk oka: nem azt nyújtják, amit elvártak tőlük.

Robinho távozása már régóta előtérben van. A játékos két héttel ezelőtt a Gazzetta dello Sportnak adott interjúban azt mondta, hogy jelenleg élő szerződés köti a Milan-hoz és bizonyítani akar a klubjában.  

Hozzátette:   ez persze nem zárja ki, hogy meghallgassa a Santos ajánlatát, ha tényleg lenne, mert a nevelő egyesületét sosem tagadhatja meg. Robinho hét esztendeje tűnt fel Európában, akkor nevelőegyüttesétől a Santos csapatától érkezett a Real Madridhoz 24 millió euró fejében. 

Három madridi szezont követően úgy döntött, hogy az újgazdag Manchester City csapatát választja, a spanyol klub jó üzletet csinált, hiszen igen magas áron, 43 millió euróért adott túl játékosán. 

Az angol kitérő már nem sikeredett olyan jóra, így 2010-ben tovább adták az AC Milan együttesének, amely 18 millió eurót fizetett érte. A kezdeti lendület elhalványodott és mostanra Robinho egy játékossá vált a sok Milan focista közül, nem tud klubja vezéregyénisége lenni.  A hírek szerint nem csupán Milánót, hanem Európát is elhagyja és hazautazik a szélső nevelő együtteséhez a Santos csapatához, amely cserét készül ajánlani az olasz klubnak. 

Fiatal irányítóját a mindössze 19 esztendős Felipe Andersont adná a rutinos 28 esztendős Robinhoért, ráfizetés nem szerepel a cserében az eddigi hírek szerint, bár a két labdarúgó között lényeges piaci értékkülönbség van. Míg Robinho piaci ára folyamatosan csökken még most is 18,5 millió euró, ellentétben Anderson csupán 2 milliót ér a transfermarkt.de szerint.

Boateng eladása sem most merült fel először. A nyáron a Real Madriddal hozták összefüggésbe.  

Októberben pedig már a Bayern Münchennel boronálták össze. Az olasz Mediaset értesülései szerint a németek szeretnék, ha Jerome Boateng mellett a másik Boateng fivér is náluk futballozni.  A játékos kontraktusa 2014 nyarán jár le Milánóban, ha most a télen elengedné a Milan, akkor viszonylag magas árát remélhet érte (18-25 millió euro). 

Boateng formájáról azonban sokat elmond, hogy egyrészt a lapok már azzal vannak tele vele összefüggésben, hogy meseszép barátnőjével éppen mi a helyzet; másrészt az is árulkodó, hogy a kiesés ellen küzdő Milanba se fér be a ghánai játékos.  A németek a testvéri szeretetben bízva remélik, hogy Jerome Boateng jelenléte meggyőzheti a testvért is.

Pato eladása is napirenden van már régóta. Egyrészt a játékos folyamatos sérülései miatt meglehetősen régen tudott hasznára lenni a csapatnak, másrészt folyamatosan cikkeznek arról, hogy Patót elvinné valamelyik nagy európai klub. Korábban a PSG-ről lehetett olvasni, most a Chelsea-ről írnak. Sőt, egy évvel ezelőtt szinte tényként kezelte mindenki, hogy Pato a PSG-hez megy, míg a helyére a Cityből Carlos Tevez érkezik. 

Az üzletet végül a tulajdonos, Berlusconi állította le.

A Corriere szerint meg is vannak a távozók helyettesei: Miralem Pjanic a Roma 22 éves támadó középpályása, Mario Balotelli a Manchester City 22 éves csatára, és a védelembe Yanga Mbiwa (23 éves, Montpellier), Nikolas N’Koulou (22 éves, Marseille), vagy Sebastian Corchia (21 éves, Sochaux) érkezhet.


acmilan.hu