Recent comments

Friss Hírek

Dybala Galliani miatt nem lett a Milané!

Rengeteg csapat szerette volna soraiban tudni, mégis sokallták a 32+8 milliós vételárát, amelyért végül a Juventusba igazolt. 



Most 16 gólnál és 8 gólpassznál jár új csapatában – Paulo Dybala minden kritikusát elhallgattatta zebreamezben. 

De talán nem is múlt olyan sokon, hogy egy másik csapatnál kezdje meg a szezont…

Legalábbis Maurizio Zamparini, a Palermo elnöke legújabb nyilatkozatában erről lebbentette fel a fátylat. Az edzőbuktatások királya ugyanis ezúttal arról beszélt: tulajdonképpen csak egyetlen személy “játékain” múlott, hogy Dybala most nem a Milan mezében szórja a gólokat. Zamparini szavait egyben 
figyelmeztetésnek is szánta: Franco Vazquez nyári leigazolása is ezen állhat vagy bukhat a Milan részéről.

“Vazquez-ről majd májusban vagy júniusban beszélünk. Örülnék, ha a Milannak adhatnám el, de a lényeg az, hogy Galliani ne próbáljon meg túl okos lenni, mert Dybalát is a folyamatos kis játékai miatt veszítette el. Ha nem próbált volna túlzottan okoskodni, Dybala az övé lett volna.”

“Hogy Vazquez megér-e 30 millió eurót? Igen, szerintem mindenképpen, ha megnézed a piacot, ez az összeg normálisnak számít. A Rossoneri még nem tett ajánlatot, vannak viszont klubok, akik igen. Galliani 3 vagy 4 hónappal ezelőtt azt mondta nekem, hogy még mindig érdekli őket Vazquez, meglátjuk, mi fog történni. Egyértelmű, hogy ha meg akarja szerezni őt, velem kell beszélnie, és nem az újságokkal.”

A Milan szurkolói tehát kezdhetnek reménykedni, hogy Galliani a nyáron _nem lesz túl okos, amikor leül tárgyalni Franco Vazquez ügyében…

forrás: azzurri.co.hu