Recent comments

Friss Hírek

Tovább menetel a Juventus, csak nem akar összeállni az Inter

Otthon tartotta a három pontot az Internazionale ellen 2–0-ra győző Juventus a bajnokság 27. fordulójának szuperrangadóján.


Azt fejtegette a soros Juventus elleni meccs, azaz a Derby d'Italia előtt Roberto Mancini, az Inter mestere, hogy akár a három pontot is hazavihetik Torinóból – annyi bizonyos, hogy a milánóiak semmiféle buszt nem toltak ki a kezdés után a kapujuk elé, sőt néha még egy rollert sem, mert pár percen belül többször is majdnem gólt szerzett a Juve.

A legközelebb ehhez éppen az Intertől vett Hernanes állt, de ballábas bombája a lécen csattant. Miranda vezényletével a kezdeti sokk után csak összeszedte magát a vendégvédelem, amely előtt a Geoffrey Kondogbia, Gary Medel, Felipe Melo hármas elképesztő mennyiségű mezőnymunkát végzett.

A támadásokra azonban már nem maradt erő, az első 45 percben a vendégek összesen egyszer próbáltak meg kapura lőni, Miranda meg fejjel veszélyeztetett – ez negatív rekord a Serie A-ban.

Mancini a második félidőben beküldte a halovány Rodrigo Palacio, Mauro Icardi duó támogatására az Ivan Perisic, Adem Ljajic szélsőkettős, muszájból: nem azért, mert Medel és Alex Telles lesérült, hanem azért, mert Leonardo Bonucci góllal torolta meg az újabb interes védelmi kihagyást. 1–0!

Hosszas mezőnyjáték következett, a hajrában a frissiben beállt Álvaro Morata kiharcolt, majd értékesített egy tizenegyest: 2–0, tovább menetel a Juventus, csak nem akar összeállni az Inter.

A végén már csak amiatt izgulhattak a hazaiak, hogy Gianluigi Buffon megdönti-e saját korábbi góltalansági rekordját: Ljajics, majd a másik csereember, Éder is próbára tette a kapusikont, aki azonban állta a sarat, és immáron 746 perce nem kapitulált a Serie A-ban.

Juventus–Internazionale 2–0 (Bonucci 47., Morata 84. – 11-esből)

forrás: NSO