Recent comments

Friss Hírek

Marchisio kihagyja az Inter elleni mérkőzéseket

A Juventus-Bayern München Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő egyik váratlan mozzanata volt, amikor a második félidőre a mindeddig kevés játéklehetőséghez jutó Hernanes váltotta a pályán a zebramezesek saját nevelésű középpályását, Claudio Marchisiót.


Massimiliano Allegri nem taktikai húzásnak szánta a cserét, mint kiderült, Marchisio sérülés miatt maradt az öltözőben, a zebramezesek szurkolói pedig azóta is aggodalommal várták, hogy vajon folytatódik-e a csapatot sújtó sérüléshullám.

A klub ma hivatalos közleményben adott hírt a középpályás állapotáról, amely szerint Marchisio egy hét pihenőre kényszerül majd combsérülése miatt.

Mindez azt jelenti, hogy kihagyja az Inter elleni mindkét mérkőzést, hiszen a Juventus vasárnap bajnoki mérkőzésen, majd jövő szerdán az első meccs eredménye alapján eldőltnek tűnő Olasz Kupa-elődöntőn mérkőzik majd meg Milánó kevésbé patinás csapatával. 

"Claudio Marchisio ma reggel átesett az orvosi vizsgálatokon, amelyek kizárták az izomszakadást lehetőségét.

Az eredmények azonban a külső vaskosizom túlterheltségét állapították meg a középpályás jobb combjában. A játékos teljes felépülése a következő hét nap során várható." - szól a Juventus közleménye a klub hivatalos honlapján.

forrás: juventuz.blog.hu