Recent comments

Friss Hírek

Az utolsó Derby della Scala?

18 órakor a bajnokság 5 különböző városi rangadójának egyike, a veronai derby következik.




Rómeó és Júlia A Hellas és a Chievo városa a gyakori osztálykülönbségek miatt viszonylag ritkán örülhetett a Derby della Scala néven futó rangadónak, most viszont zsinórban harmadik éve rendezik már meg a két csapat összecsapásait.

Igaz, könnyen lehet, hogy egy ideig ez lesz az utolsó meccsük: a Hellas Verona eddigi szezonját elnézve minimum hatalmas csodára lenne szükség, hogy jövőre is a Serie A-ban vitézkedjenek Toniék. Ráadásul ha így is lesz, azt már Toni nélkül teszik majd, a veterán gólvágó, tavalyi gólkirály ugyanis a szezon végén akasztja szögre a futballcipőt.

A Hellas 2,5 évvel ezelőtti feljutása óta egyébként egyik csapat sem tudta pályaválasztóként (a stadion egyébként közös, mindketten a Bentegodiban játsszák hazai meccseiket) legyőzni a másikat: “idegenben” kétszer nyert a Chievo és egyszer a Hellas (mindhárom meccs 1-0-val ért véget), utolsó két összecsapásukon pedig előbb 2-2-es, legutóbb 1-1-es döntetlen született. Az öt meccs egyébként összesen 25 sárga lapot és kiugróan magas 149 szabálytalanságot hozott – kőkemény belépőkre ma is bizton számíthatunk.

A hazaiak Viviani és Souprayen, a vendégek Radovanovic, Izco, Meggiorini, Gamberini, Hetemaj és Pepe nélkül várják az összecsapást.

Várható kezdők:
HELLAS VERONA (4-4-2): Gollini – Pisano, Moras, Helander, Albertazzi – Wszolek, Marrone, Ionita, Rebic – Pazzini, Toni.

CHIEVO (4-3-1-2): Bizzarri – Frey, Spolli, Cesar, Gobbi – Castro, Rigoni, Pinzi – Birsa, Inglese, Mpoku.

forrás: azzurri.co.hu