Recent comments

Friss Hírek

Semlegesítettük a Fiorentinát

Massimiliano Allegri a Juventus 3-1-es hazai győzelmét követően elmondta, hogyan tudta csapata semlegesíteni a firenzei ellenfelét, azonban a csapat továbbra sem foglalkozik a bajnoki címmel, hanem csak lépésenként kíván ismét a csúcsra jutni.


A bianconero csapatnak sikerült sorozatban hat győzelmet egybefonni: vasárnap este az Öreg Hölgy megfordította a mérkőzést, miután egy büntetőt követően a Fiorentina megszerezte a vezetést a harmadik percben.

„Csak annyit mondhatok, hogy a Juventus jó formában van jelenleg, és még van két meccsünk karácsonyig, egyik a kupamérkőzés, míg a másik egy bajnokságbeli találkozó.” - nyilatkozta a mester a Sky Sport Italia mikrofonja előtt.


„Mivel nagyon lemaradtunk a bajnokságban a szezon elején, fontos lenne minél jobban felkapaszkodni a szünet előtt.”

A tizedik fordulóban a Juventus tizenegy ponttal volt lemaradva az AS Roma csapatától, azonban hat fordulóval később a torinói címvédő már a negyedik, és egy ponttal meg is előzi a legjobban szereplő fővárosi csapatot.

„Jelenleg a csapat elég jól teljesít, azonban technikai szempontból még fejlődhetünk, és kevesebb hibát kell vétenünk.

Nem volt egyszerű ennyi helyet javítani a tabellán, figyelembe véve, hogy hol álltunk hat fordulóval ezelőtt, és a Serie A meccseken nehéz sorozatban hat győzelmet szerezni.

A szezon előtt az Intert az esélyesek egyikének tekintettem, mivel komoly befektetéseket hajtottak végre a nyáron, illetve tapasztalt edzővel rendelkeznek. Jelenleg négy pont előnnyel vezetik a bajnokságot, így továbbra is ők az esélyesek.

A Juventusnak csak saját menetelésére kell figyelnie, nem bármelyik másik csapatra. Még számos pontot gyűjthetünk, és egyszerre csak egy meccsel kell foglalkoznunk. Először az AC Milant kellett utolérni, és sikerült, majd az AS Romát, most pedig eldől, képesek vagyunk-e megelőzni a Napoli és a Fiorentina csapatát.

Mindazonáltal az Inter megelőzéséhez valami különleges teljesítményre lesz szükség.”

A Fiorentina hat mérkőzése nem kapott ki a torinói kezdő sípszó előtt, azonban a Juventusnak sikerült megszakítani ezt a veretlenségi sorozatot.

„Nikola Kalinic megközelítőleg hatvanszor elfutott, azonban sikerült blokkolnunk ezeket a támadásokat, és a Fiorentinának nem sikerült eltalálnia a kaput a tizenegyesen kívül.

Viszont a Juventus több lehetőséggel rendelkezett, mint amit a három gól mutat, a firenzeiek kapusát sok munkára kényszerítettük. A meccsre úgy készültünk, hogy megpróbáljuk kiiktatni a Fiorentina erősségeit, ami Borja Valero és Josip Ilicic kreativitásából ered.

Az idő múlásával a Fiorentina egyre jobban elfáradt, mi pedig javultunk, így kihasználtuk a felbukkanó területeket.

Paulo Dybala fontos játékos a csapat számára, és kiváló futballista lesz belőle. Sokat javult taktikai és pszichológiai tekintetben, mivel a Palermo és Juventus csapatában való játék között óriási a különbség.

Paul Pogbával az a gond, hogy amikor túl egyszerűnek tűnik a feladat, akkor lazán kezeli a helyzetet és hibázik. Sarkazások? Nem, csak a cipésznek kellene sarkazásokkal foglalkoznia.”

forrás: juventuz.blog.hu