Recent comments

Friss Hírek

A vezetők azt szerették volna, ha maradok

Andrea Pirlo nemrégiben arról beszélt, hogy a Juventus vezetősége a csapatnál kívánták tartani, azonban ő valamilyen újra vágyott.

 
A harminchatéves futballista nyáron csatlakozott az MLS-ben szereplő New York City FC csapatához, azonban ennek ellenére a válogatottban kíván játszani a 2016-os EB-n.

„A Juventus azt szerette volna, ha maradok, nem küldtek el.” - tolmácsolja Andrea Pirlo szavait a Gazzetta.it.

„Az én döntésem volt, voltak más opcióim is, azonban emellett határoztam.

Adott kor elérését követően ki kell értékelni bizonyos dolgokat. Megfelelő volt az időpont a változtatáshoz, és új kalandba belekezdeni négy fantasztikus év után, és miután mindent megnyertünk, amit lehet. Döntöttem az életem vonatkozásában azért, hogy valami újat tanuljak.
Jó kapcsolatot alakítottam ki Antonio Contéval, nagyszerű sikereket értünk el együtt. Most ő a válogatott szövetségi kapitánya, azonban a mi kapcsolatunkban semmi nem változott, tudja, hogy még mindig futballozok, és minden nap láthat az amerikai bajnokságban.
A tisztelet és az együtt megélt élmények mindörökké megmaradnak.”

Nemrégiben felmerült az olasz első osztályba való visszatérés lehetősége Andrea Pirlo számára, azonban ő tagadta mindezt. 

„Még nem jött el az idő a csukák szögre akasztására, még mindig komolyan vágyom arra, hogy játszhassak.

Fennáll a lehetősége az EB-n való szereplésnek, azonban számos dolog rajtam múlik, mindazon, amit a pályán mutatok. Továbbra is rendkívül motivált vagyok, megpróbálom nehéz helyzetbe hozni a trénert az utolsó pillanatig.

Az Inter? Az átigazolási piaccal kapcsolatos pletykák nem zavarnak, hozzászoktam ezekhez.
Számos csapat érdeklődött irántam, azonban szerződés köt a New York City csapatához, és ezt tiszteletben kívánom tartani.

Rengeteg bizalmat tanúsítottak irányomban. Jövő év januárban új szezonba kezdünk új edzővel, mindent jól akarunk végezni, hogy elérhessük fontos céljainkat.”

forrás: juventuz.blog.hu