Recent comments

Friss Hírek

Hülye módon veszítettünk

Az Inter hazai vereségével, egyben a Lazio bravúros győzelmével zárta le 2015-öt a Serie A mezőnye. 


A Nerazzurri így is az élen töltheti a téli szünetet, amire régen nem volt már példa, de a mezőny hihetetlenül szoros, hiszen az 5. helyezett Roma is mindössze 4 pontra van a kék-feketéktől. 

Roberto Mancini és Samir Handanovic viszont egyetértettek abban, hogy csapatuk nem érdemelt volna vereséget a Lazio ellen. A vezetőedző szerint csapata “őrült vereséget szenvedett”, a szlovén kapus pedig úgy érzi, legalább a döntetlenhez elég jól játszottak.

“Csalódott vagyok, amiért vesztettünk. Néha azért nem nyersz meg egy meccset, mert rosszul játszol, most viszont minden, amit tettünk, az volt, hogy hülye módon veszítettünk. Jobban kellett volna koncentrálnunk egészen a végéig, de nem tettük. Ez egy olyan meccs volt, amit nem kellett volna elveszítenünk, ugyanakkor a Lazio mindvégig a megfelelő dolgokat csinálta. Nem játszottunk jól, és túl sok hosszú labdájuk törte fel a védelmünket. Nem használtuk ki jól a területeinket, így nem tudtuk őket nyomás alá helyezni, de a döntetlen talán reálisabb lett volna. Felipe Melo? Azt hiszem, az ellene megítélt 11-es miatti idegessége és csalódottsága ütközött ki, de amit az öltözőben mondtam neki, az csak rá és rám tartozik.”

“A szezon hosszú, úgyhogy a vezető pozíció valószínűleg sokszor fog még változni. Annak ellenére, hogy mi vezetjük a bajnokságot, a Juventus jobban felszerelt csapat, mint mi.“ – tért ki egy kicsit a tavaszi szezonra is Mancini a meccs értékelése után.

forrás: azzurri.co.hu