Recent comments

Friss Hírek

Már csak a bajnokságban kell fejlődnünk

A tegnapi nap első Coppa Italia-mérkőzését a Lazio nyerte meg. 


A délután 4 órakor kezdődő találkozón a hazai csapat diadalmaskodott 2-1 arányban a vendég Udinese fölött. Lássuk, hogyan reagáltak az edzők!

“Hogy meggyőző győzelem lenne? Valóban!” – reagált tömören Stefano Pioli, a bajnokságban bukdácsoló Lazio edzője.

“Azonban, ahogy a mondás tartja, egy mérkőzés még nem jelenti azt, hogy változás állt be. Ma azt tettük, amit elvártak tőlünk a szurkolóink, mégha ehhez rengeteg kihagyott helyzeten át is vezetett az utunk” – igyekezett hideg fejjel értékelni a látottakat.

“Nagyszerűen reagáltuk le a helyzetet rögvest, amikor hátrányba kerültünk. Ennek köszönhetően pedig sikerült megfordítanunk a mérkőzést. Most a bajnokság következik, és készen kell állnunk arra, hogy ott is hasonlóan kell cselekednünk.”

“A játékosaim keményen dolgoznak nap, mint nap. Örülünk, hogy sikerült továbbjutnunk a Coppa Italia következő fordulójába és az Európa-liga kieséses szakaszába. Már csak a bajnokságban kell fejlődnünk. A játékosoknak rá kell jönniük, hogy milyen tehetség van bennük. Nyernünk kell, hogy elhiggyük, tudunk úgy játszani, mint bárki más a bajnokságban” – mutatott rá a Pioli a következő célra.

A vendégcsapat edzője, Stefano Colantuono azonban nem volt ennyire boldog a lefújást követően.

“Dühös vagyok a Lazio játékosaira. Aguirre ápolásakor kirúgtuk a labdát, majd azt vártuk, hogy az ellenfél a fair play szellemében visszaadja nekünk. Nem így történt. Ilyen helyzetben nem így kell viselkedni” – adott hangot érzéseinek Colantuono.

“Félreértés ne essék. E nélkül is tudtak volna nyerni, de ez nem megengedhető ezen a szinten. A második gól kapcsán is vannak aggályaim, melyeket jeleztem is a bírónak.”

“Lehet veszíteni, de úgy, hogy mindkét oldal egyenlő feltételekkel bír. A fordítás után mentünk előre, de sajnos a két előbb említett eseménynek köszönhetően kikaptunk” – zárta rövid mondanivalóját az Udinese edzője.

forrás: azzurri.co.hu