Recent comments

Friss Hírek

Brutális Felipe Melo, kikapott az Inter a Laziótól

A bajnokság 17. fordulójának záró mérkőzésén a listavezető Internazionale hazai pályán 2–1-re kikapott a hétmeccses nyeretlenségi sorozatának véget vető Laziótól. 


A legutóbbi hét bajnoki meccsén csak két pontot szerző Lazio számára álomszerűen kezdődött a mérkőzés, hiszen Antonio Candreva góljával már az 5. percben megszerezte a vezetést. Az olasz válogatott középpályás begyakorolt szögletvariációból, Lucas Biglia visszagurítása után 20 méterről bombázott a bal alsó sarokba (0–1).

Az Inter a második félidő elején közvetett szabadrúgáshoz jutott a kaputól öt méterre, de a gólvonalról kirobbanó védők blokkolták a lövést. Néhány perccel később azonban egyenlített a milánói együttes, Mauro Icardi lépett ki egy az egyben a kapussal szemben, és higgadtan értékesítette a ziccert (1–1).

A végjátékban felpörögtek az események, az pedig biztosra vehető, hogy hétfőn nem Felipe Melo mezéből fogy majd a legtöbb az Inter ajándékboltjában.

A 87. percben a brazil középpályás ártalmatlan szituációban a tizenhatoson belül ráugrott ellenfele nyakára, amiért a játékvezető büntetőt ítélt. Candreva lövését a tizenegyesölő Samir Handanovic kivédte, de a kipattanót már a kapuba helyezte a Lazio játékosa (1–2).

Három percre rá Felipe Melo ismét alkotott, teljesen megfeledkezett magáról, és a labda elrúgása közben nyakon talpalta Bigliát. Egyből villant a piros lap, majd az Inter futballistája azonnal bocsánatot kért az argentintől, elismerve ezzel, hogy óriási butaságot csinált.

A hosszabbításban a Lazio is tíz főre fogyatkozott Szergej Milinkovics-Szavics kiállítása miatt, de újabb gól már nem született, így a római csapat elvitte a három pontot a San Siróból.

Az ezt megelőző hét bajnokijából hatot megnyerő Inter előnye egy pontra csökkent a tabella élén a Fiorentinával és a Napolival szemben, míg a Lazio csaknem két hónap után nyert ismét a Serie A-ban.

Internazionale–Lazio 1–2 (Icardi 61., ill. Candreva 5., 87.)

forrás: NSO