Recent comments

Friss Hírek

PATO: A Milan orvosai miatt voltam állandóan sérült

A brazil futball egyik legnagyobb szupertehetségeként került 2007-ben Milánóba az akkor még csupán 17 éves Alexandre Pato. 


A Kacsa becenévre hallgató csatár hamar megvillantotta képességeit, de végül 5 év alatt csupán 117 meccsig jutott el a Rossoneri mezében, köszönhetően folyamatos sérüléseinek.

A még mindig nagyon fiatal csatár végül éppen sérülései miatt igazolt haza Brazíliába tavaly januárban, ahol a Corinthiansban egy év alatt 30 meccsen 9 gólt szerzett. Ezt követően idén februárban a Sao Paulohoz került kölcsönbe, ahol ezidáig 7-szer volt eredményes  17 találkozón. Pato a jelek szerint maga mögött hagyta sérüléseit, amikért legfrissebb nyilatkozata szerint a Milan orvosait teszi felelőssé.

“Nem tudtak rendesen meggyógyítani engem, és mindig túl hamar küldtek vissza játszani, ami rendszerint újabb sérülésekhez vezetett. Pontosan ezért jöttem vissza Brazíliába: hogy kigyógyuljak a sérüléseimből, amiket Olaszországban nem tudtak megfelelően kezelni.”

“Mindent megcsináltam, amit a csapat és az orvosok mondtak nekem, de minél inkább erőltettük a dolgokat, annál könnyebben sérültem meg újra és újra. Bejártam az egész világot, hogy valahol meggyógyítsanak, de mindig túlzottan siettettek, túl korán tértem vissza a pályára, aminek nem is lehetett más a vége, mint egy újabb sérülés. Ahogy visszajöttem Brazíliába, egy hét után már jól éreztem magam, ki tudja, miért…”

“Persze itt is voltak problémáim, elsősorban taktikailag. De most már jól vagyok és jól megy a játék, szeretnék újra játszani a válogatottban is. Jól mennek a dolgaim a Sao Paulónál, sokáig szeretnék még itt lenni, a célom pedig az, hogy ott lehessek a 2018-as Vb-n.”

Interjúja végén Pato Berlusconiról is szót ejtett.

“Mindig jól bánt velem, nagy szeretettel és figyelemmel. Mindent összevetve ő egy nagyon különleges ember.”

Pato 117 meccsen 51 góllal boldogította a szurkolókat milánói időszakában.

forrás: azzurri.co.hu