Recent comments

Friss Hírek

MAROTTA: Elégedettek vagyunk a jelenlegi kerettel

Beppe Marotta a lehetséges januári erősítésekről, az új igazolásokról és a klub építkezéséről beszélt az újságíróknak.


"Ha januárban szükségünk lesz rá, úgy végrehajtunk majd kiigazító intézkedéseket." - nyilatkozta Marotta a Radio1-nek, utalván a csapat további erősítésének lehetőségére.

"Elégedettek vagyunk a kerettel, amely Allegri rendelkezésére áll, versenyképesek vagyunk Olaszországban és még Európában is, ahol vannak nálunk erősebb klubok."

"Hallottam, hogy kritikával illették a védelmünket, azonban, ha nem tévedek, három mérkőzés után még gólt sem kaptunk."

"Az elmúlt évek során a Juventus vonzereje ismét olyanná vált, amilyen a múltban volt. Évekkel ezelőtt Di Natale még elutasított bennünket, azonban mostanra bajnokok is szívesen csatlakoznak hozzánk."

"Egy olyan szerkezetet hoztunk létre Paraticivel, amely lehetővé teszi, hogy kihasználjuk azokat a lehetőségeket, amelyeket az átigazolási piac kínál."

Marotta számos kérdést kapott a klub új igazolásaival, s főként a támadósorral kapcsolatosan.

"Mario Balotelli? Soha sem érdeklődtünk iránta. 
Alvaro Morata? Ő meglepő módon, a legelső edzésén szenvedett el sérülést, s csak most tért vissza. Számítunk rá, azonban nagy a verseny a támadósorban. Meglehetősen sok fronton kell játszanunk, így megkapja majd a lehetőséget."

A Juventusnak jövő nyáron opciós vételi joga lesz majd a nemzeti csapatban kiválóan bemutatkozó Simone Zaza megvásárlására,  s Torinóba költöztetheti a Sassuolóval tavaly nagyszerű szezont produkáló Domenico Berardit, valamint a Sampdoriánál szereplő Manolo Gabbiadinit is.

"Már van öt támadónk a keretben, így talán nem jutnának annyi játéklehetőséghez, mint a Sassuolónál és a Sampdoriánál."

"Ciro Immobile fele játékjogát ugyanakkor a Torino birtokolta, s kifejezte szándékát, hogy a Borussia Dortmundhoz szeretne távozni, míg adott volt a gazdasági szükségszerűség is."

A sérüléssel bajlódó Andrea Pirlo hiányában a csapat jól muzsikál, így a veterán játékmesternek, ahogy az AC Milannál egyszer már előfordult, nem lesz egyszerű dolga, ha vissza akar kerülni a kezdő tizenegybe.

"A helyekért folyó verseny még nagyobb elszántságra ösztönöz. Pirlo egy bajnok, s nem csak a pályán, de az öltözőben is megvan a helye."

"A játék szempontjából nézve, a távolléte nem érződött, azonban végül egyértelműen szükségünk lesz rá, ahogyan a többi középpályásra is."

forrás: juventuz.blog.hu