Recent comments

Friss Hírek

BENÍTEZ: Uraltuk a mérkőzést

Hiába az öltözőben dühöngő Higuaínról és az ajtót püfölő De Laurentiisről szóló szóbeszéd, Benítez szerint a tegnapi vereséget követően sincs baj a Napoli háza táján.


A csapat tegnap újabb kínos vereségbe szaladt bele, ezúttal az Udinese otthonában, és az olasz sajtó szerint a mérkőzést követően igencsak feszült hangulat uralkodott a Partenopei öltözőjében. Benítez nyilatkozatában nem győzte hangsúlyozni: a Napoli végig uralta a találkozót.

„Meg tudtuk volna, és meg is kellett volna nyerni a mérkőzést, de nem védtük le a területünket és szerencsénk sem volt. Láthattuk, a csapatjátékkal nem volt probléma, hiszen számos helyzetet kialakítottunk és a kapufát is eltaláltuk. A gólon kívül nem igazán láttam Udinese-lehetőséget, hiszen teljes mértékben uraltuk a találkozót, bár nem voltunk elég határozottak a kapu előtt.”-mondta a mester.

„Inler belázasodott, néhányan pedig nem voltak a legjobb formában a csütörtöki meccs óta. A taktikai változtatásoktól eltekintve a csapat fölényben játszott, és a játékosokon látszik, minden megvan bennük ahhoz, hogy mérkőzéseket nyerjenek.”-tette hozzá Benítez, amikor a változtatásokról kérdezték.

A meccs lefújását követően a legdühösebb Higuaín volt, De Laurentiis pedig állítólag egy üvegajtóba öklözve próbálta levezetni a feszültséget. Benítez nem kommentálta az elnök kitöréséről szóló történetet, az argentin támadót pedig védelmébe vette:

„Nagyon csalódott egy ilyen vereség után, ahogy mindenki más is, de nem történt semmi égbekiáltó dolog.”

A Napoli a vártnál jóval gyengébben kezdte a bajnokságot: 3 forduló után mindössze 3 pontot sikerült gyűjteniük. Benítez állása ugyan még nincs veszélyben, a szerződéshosszabbítását egyelőre elnapolták. A mester ma találkozik De Laurentiis-szel, hogy megvitassák a helyzetet, mielőtt az elnök az Egyesült Államokba utazik.

forrás: azzurri.co.hu