Recent comments

Friss Hírek

TOTTI: Szerencsés vagyok

Három és fél éve játszott utoljára Bajnokok Ligája mérkőzést Francesco Totti, a Roma legendája. 


A szerdai játéknapon azonban az örök város egyik csapata visszatér a legrangosabb európai kupasorozatba.

“Bármi megtörténhet, megpróbáljuk követni az Atlético Madrid példáját. Európában van 3-4 csapat, ami kiemelkedik a mezőnyből, utánuk azonban szinte minden csapat egyforma erős. Szerencsésnek tartom magam,mert majdnem 38 évesen is játszhatok ebben a sorozatban. Boldog vagyok e miatt, és úgy gondolom, hogy tudok még segíteni a Romának. Az évek telnek, azonban én mit sem érzek ebből. A napon, amikor majd azt érzem, hogy már nem tudok segíteni a társaimnak, azt fogom mondani, hogy elég. Persze, ha a Barcában vagy a Real Madridban játszottam volna, lehet, hogy több mindent nyertem volna, azonban nem tartom ezt problémának. ” – nyilatkozta a La Gazzetta dello Sportnak adott interjújában Francesco Totti, a Roma kapitánya.

Az előzetes hírek szerint kezdőként számít Tottira Rudi García a BL-csoportkör első mérkőzésén a CSZKA Moszkva ellen.

forrás: azzurri.co.hu