Recent comments

Friss Hírek

GARCIA: Úgy játszottunk, ahogy szerettünk volna

AS Roma hazai pályán 5–1-es győzelmet aratott a CSZKA Moszkva ellen a Bajnokok Ligája E-csoportjának első fordulójában. 


Az olasz csapat vezetőedzője, Rudi Garcia szeretné, ha játékosai a jövőben is ugyanilyen lelkesedéssel állnának hozzá a mérkőzésekhez, míg a duplázó Gervinho maximálisan tiszteli a csoportellenfeleket, de azért bízik a továbbjutásban.

„Úgy játszottunk, ahogy szerettünk volna. Tudtuk, hogy a CSZKA védősorának átjátszásával sok helyzetet alakíthatunk ki, valamint kihasználhatjuk Iturbe és Gervinho sebességét. Hatékonyak voltunk és gyorsan eldöntöttük a meccset, ami nagyon fontos. Kiválóan kezdődött számunkra a Bajnokok Ligája” – örvendezett Rudi Garcia.

„Azt mondtam a játékosoknak, hogy felszabadultan, lelkesen játsszanak, és megtették. Minden mérkőzéshez így kell hozzáállnunk. Annak ellenére, hogy évek óta nem szerepeltünk a BL-ben, nem éreztem nyomást. Nagyszerű Romát láthattunk” – tette hozzá a francia szakember.


„Örülök a győzelemnek, elégedettek vagyunk, hogy sikeresen tértünk vissza a Bajnokok Ligájába. Természetesen boldog vagyok a két gólom miatt is, de a legfontosabb, hogy begyűjtöttük a három pontot – mondta a meccs hőse, Gervinho. – A célunk, hogy bejussunk az egyenes kieséses szakaszba, hiszem, hogy sikerülhet. Persze maximálisan tiszteljük a Bayern Münchent és a Manchester Cityt, amelyek remek játékerőt képviselnek.”

forrás: NSO