Recent comments

Friss Hírek

ALLEGRI: Ennél jobbak vagyunk

Massimiliano Allegri a magabiztos győzelem ellenére elégedetlen volt a Juventus Malmö ellen mutatott játékával.


„A Bajnokok Ligájában semmi sem egyszerű” – mondta a tréner a Sky Sport Italianak. „Tisztában voltunk a Malmö fizikális erejével és kiváló védekezésével, így elsősorban a technikai megoldásokra kellett összpontosítanunk és gyorsan járatni a labdát, meglátásom szerint azonban ma este nagyon szervezetlenek voltunk és sok lehetőséget puskáztunk el. A második játékrészben labdabirtoklásban már jobbak voltunk és megszereztük a győzelmet, amelyet akár nagyobb különbséggel is elérhettünk volna. Nehéz csoport lesz a miénk, különösen az Atlético Madrid veresége után, a továbbjutás érdekében tehát a lehető legtöbb pontot kell megszereznünk.”

Carlos Tévez habár duplázott a mérkőzésen, mégis mintha visszavontabban játszott volna.

„Arra kértem Carlost, hogy a támadósor és a középpálya között futballozzon, így Llorente jobban magára tudta vonni az ellenfél védőinek figyelmét. Lichtsteinernek köszönhetően olykor rengeteg terület adódott előttünk, máskor viszont szinte semmi, a második félidőben ezen is javítottunk. A labdajáratásban még javulnunk kell, nem kockáztathatjuk meg, hogy ellentámadásból letámadjanak bennünket.”

A Juventus 2008 óta nem nyerte meg első mérkőzését a BL-csoportkörben.

„Az európai mérkőzések teljesen másak, mint a bajnokik. Láthatták a Liverpool szenvedését a Ludogorets ellen. Ezek a mérkőzések sokkal fizikálisabbak és bár a mai meccsen attól a korai helyzettől eltekintve nem hagytuk érvényesülni a Malmöt, higgadtnak kellett maradnunk és nem szabadott hagynunk, hogy a gólszerzés érdekében elhamarkodott lépésekre szánjuk el magunkat. Úgy vélem, ezeket a játékosok tisztességesen megoldották, de tudunk mi ennél jobban is teljesíteni.”

A tréner egészen a mérkőzés utolsó 10 percéig nem cserélt.

„Játszottunk pár fontos mérkőzést a felkészülési időszakban, tehát a szezon ezen szakaszában a játékosok jó formában vannak. Az érkezők kiválóan alkalmazkodtak és fontos, hogy olyan játékosaink legyenek, akik az állandó rotálás ellenére is minőséget jelentenek. Az idő előrehaladtával kihatással lesz ránk a fizikális és mentális fáradtság, szóval mindenkire szükségünk lesz az intenzitás fenntartása érdekében.”

forrás: juventushungary.hu