Recent comments

Friss Hírek

BL: Kiütötte a Roma a CSZKA-t

A labdarúgó Bajnokok Ligája első fordulójában az  AS Roma 5–1-es győzelmet aratott a CSZKA Moszkva felett.


Három évet várt arra a Roma, hogy újra nekivághasson a Bajnokok Ligája küzdelmeinek, és amikor 2014. szeptember 17-én eljött ez a nap, annyira megörült neki, hogy tíz perc alatt eldöntötte mérkőzését a CSZKA Moszkva ellen. 

A 6. percben Gervinho adott tökéletes labdát Juan Iturbének, akinek már csak a kapuba kellett helyeznie a labdát (1–0).  

Az argentin nagyon hálás volt csapattársának az asszisztért, és négy perccel később ő szolgálta ki a csatárt, aki megszerezte első, ám nem utolsó gólját (2–0).

Az újabb elefántcsontparti találatig azonban még várni kellett, a 20. percben Maicon lövésébe csak beleütni tudott Igor Akinfejev, de a labda a hálóban kötött ki (3–0). 

Fél óra elteltével ismét villant Gervinho, egy higgadt csel után ballal a jobb alsóba gurított (4–0). Az AS Roma lett ezzel az első olyan olasz csapat, amely egy BL-mérkőzés elején 31 perc alatt négy gólt tudott szerezni.

Ahol abbahagyták a „farkasok" az első félidőben, ott folytatták a másodikban. Öt perc elteltével Szergej Ignasevics öngóljának köszönhetően növelték előnyüket (5–0). Ez lett az első alkalom, hogy a Roma öt gólt szerzett BL-meccsen.

A 82. percben Ahmed Musa révén szépítettek a moszkvaiak, így 5–1-re nyert a Roma.
 
E-CSOPORT

AS Roma–CSZKA Moszkva 5–1 (Iturbe 6., Gervinho 10., 31., Maicon 20., Ignasevics 50. – öngól, ill. Musa 82.) 

forrás: NSO