Recent comments

Friss Hírek

Súlyos vereséget szenvedett az Inter, ikszelt a Milan

Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 5. fordulójában az Inter hazai pályán súlyos, 4–1-es vereséget szenvedett a Cagliaritól, míg a Milan idegenben 1–1-es döntetlenre végzett a Cesenával. 


Csúfos vereséget szenvedett hazai környezetben az Inter, amelyet a Cagliari tanított móresre. 

A gólgyártást a 10. percben Marco Sau kezdte meg (1-0), ám a hazaiaknak erre még volt válaszuk, és Pablo Osvaldo gurításával egyenlítettek. (1-1 )

Ami azonban ezek után történt, arra nem lehetnek büszkék a három perc alatt két sárga lapot kapó Nagatomo Juto kiállítása miatt a 27. perctől emberhátrányban futballozó milánói kék-feketék játékosai. 

A vendégek középpályása, Albin Ekdal az első félidő második felében háromszor is bevette Samir Handanovic kapuját – aki közben azért kivédte Andrea Cossu tizenegyesét, karrierje 19. büntetőjét hárítva ezzel a Serie A-ban –, így már a félidőre is 1–4-es állással vonulhattak a felek. A svéd labdarúgó a legutóbbi két szezonban két gólig jutott, most 15 perc alatt háromig, nyolc olasz bajnoki találatából négyet az Inter ellen jegyzett. 

A második játékrészben Osvaldo lesgólig, a Cagliari játékosai helyzetekig jutottak, de újabb szabályos találat már nem esett, a gyengén védekező Inter először kapott ki ebben az idényben az olasz élvonalban – a szardíniai együttes pedig először nyert.

Internazionale–Cagliari 1–4 (Osvaldo 18., ill. Sau 10., Ekdal 29., 34., 44.)


Jól kezdte a Milan az olasz bajnokságot, az első két meccsét megnyerte, de az utóbbi két fellépésén már nem sikerült a győzelem. Ezért jó lehetőségnek látszott, hogy éppen az egyik újonc, a Cesena otthonában kapaszkodjon vissza az élbolyba a milánói csapat.

Ennek megfelelően is kezdtek a vendégek, és fölényben is játszottak az első tíz percben, Leali azonban jó védésekkel tartotta a lelket a csapatában. Éppen ezért teljesen váratlan volt, hogy a 10. percben megszerezte a vezetést a Cesena, igaz, ehhez szükség volt Abbiati kapus hathatós közreműködésére is.

A bal oldalon nyomult előre Marilungo, aki 10 méterről, meglehetősen éles szögből lőtt, Abbiatiról kijött labda, éppen az érkezőt Succi elé, aki öt méterről a hálóba pofozta a Cesena vezető gólját. 1–0

Ez bizony felért egy hideg zuhannyal, bele is telt pár percbe, mire a Milan újra összeszedte magát, de akkor aztán alaposan felpörgette a játékot. Egymás után lőhették a szögleteket a vendégek, és a 19. percre siker koronázta az erőfeszítéseiket. Jobbról érkezett a szöglet, Rami emelkedett a legmagasabbra, és 9 méterről a földre fejelte a labdát, ezért Leali nem védhette a sarokra tartó fejest. 1–1

A gól megnyugtatta a Milant, és tovább növelte a nyomást a hazaiakra. A Cesena csak védekezett, úgy tűnt, tartani akarja a döntetlent. Ez végül sikerült is az első félidőben, mert nem született újabb gól.

A második félidőben egy bátrabb Cesenát láthattunk. Egyre többször jelentek meg a fekete-fehérek a Milan kapuja előtt, és teljesen eltűnt a vendégek fölénye. Ez annyira nem tett jót a meccsnek, mert inkább a középpályán gyilkolták egymást a csapatok, helyzetből alig-alig láthattunk valamit.

A cesenai aktivitásnak aztán Zapata itta meg a levét, mert a 73. percben lerántotta a kiugró Defrelt, ezért a Milan védője mehetett zuhanyozni. A tíz emberre fogyatkozott Milan nehéz helyzetbe került, és már nem is volt ereje újítani. 

A Cesena óvatos volt, de azért nem mondott le a támadás lehetőségéről. Végül maradt a döntetlen, amely a Cesenának jó eredmény, míg a Milan egyáltalán nem lehet vele elégedett.
 
CesenaAC Milan 11 (Succi 10., ill. Rami 19.)



Öt meccs után két szerzett gólnál jár a Fiorentina, de még mindig csak egy vereségnél, miután 1–1-es döntetlent játszott a Torino otthonában.

A hazaiak Fabio Quagliarella góljával szereztek vezetést, ám a firenzei csapat Khouma Babacar találatával pontot mentett. A most 21 esztendős szenegáli támadó négy és fél év után volt ismét eredményes a Serie A-ban. 

Torino–Fiorentina 1–1 (Quagliarella 62., ill. Babacar 78.)


A negyedik délutáni meccsen az Empoli és a Chievo nem bírt egymással.

Chievo–Empoli 1–1 (Meggiorini 50., ill. Pucciarelli 59.)

forrás: NSO