Recent comments

Friss Hírek

BONUCCI: Balotellinek csapatemberré kell válnia

Leonardo Bonucci határozott üzenetet küldött honfitársának, Mario Balotellinek, aki ezúttal kimaradt a válogatott keretéből. 



A védő azt tanácsolta a Liverpool csatárának, hogy amennyien válogatottságra vágyik, értse meg, hogy az olasz nemzeti csapatba kerüléshez meg kell tanulnia együttműködni csapattársaival.

A Juventus védője kedd este gólt szerzett Norvégia ellen, a kétgólos mérkőzésen pedig a másik találatot is egy Juventushoz köthető játékos szerezte, Simone Zaza, akinek ez volt az első találata a válogatottban.

„Olaszországban már megismertük Zazát, gyönyörű gólt lőtt a Juventusnak a Sassuolo mezében még tavaly.” - nyilatkozta Leonardo Bonucci a Rai Sport stábjának.

„Korához képest bölcs, és nyitott a kemény munkára, és fizikailag is nagyon jó adottságokkal rendelkezik.”

Tulajdonképpen Simone Zaza átvette Mario Balotelli helyét a csapatban, és ha így folytatja, nem lesz egyszerű a Liverpool csatárának visszakerülni a válogatott kezdőjébe.

„Mario minden bizonnyal látta a mérkőzéseket. Ha azt teszi, amire az edző kérte, akkor biztos pont lehet a válogatott számára.

Az a probléma, hogy meg kell értenie, hogy a nemzeti válogatottban mindannyiunknak együtt kell működni, együtt kell futni, és folyamatosan mindenkinek mozogni kell.

Soha nem volt semmilyen gondunk Marióval. Mindannyian tudjuk, milyen személyiséggel bír, és a világbajnokságon próbáltam beszélni a fejével, de tudjuk, hogy a jelleme az ő Achilles-sarka. Erőssé teheti őt, ugyanakkor gyengítheti is.”

Leonardo Bonucci a védősorból próbálja támogatni a csapattársakat, főleg a sérült Andrea Pirlo hiányában van szükség erre.

„Határozottan tetszik ez a szerepkör, és az edző számos feladattal bízott meg, amikkel segíthetem a csapat mozgását. Számomra jó érzés a vállaimra helyezett felelősség.

Ahogy mindig is mondtuk, amikor Antonio Conte a Juventusnál volt, az a fontos, hogy az összes játékos hozzájáruljon a védekezéshez. Az újoncok tanúsíthatják, hogy az edző mennyire elvárja azt és mennyire nagy hangsúlyt fektet arra, hogy senki se pihenjen a pályán egy másodpercet se.”

Antonio Conte Oslóban szokásos énjét mutatta meg a pálya mellett, amely természetesen kicsit sem lepte meg Leonardo Bonuccit.

„Mindenki tudja, hogyan viselkedik meccs közben, ezek a képek már agyunkba égtek a Juventusnál töltött évei alatt. Ő az első, aki megpróbálja átadni harcosságát és sikeréhségét a játékosoknak, amelyet mindenki láthat a kispadon is.

Nem volt sok időnk csapatként hozzászokni ahhoz a rendszerhez, amely Juventus játékosok számára már tulajdonképpen automatikus volt. Sikerült ezeket az ötleteket megvalósítani a pályán, aminek nagyon örülünk, és így nő az önbizalmunk, ahogy közeledünk a selejtezők későbbi szakaszához.

Amikor tudjuk, mit kell tennünk, és minden meg van tervezve, akkor minden természetesnek hat, és magabiztosabbnak érezzük magunkat.”

Mielőtt a horvát csapattal találná magát szembe az olasz válogatott, először Málta és Azerbajdzsán válogatottjával kell megmérettetnie magát.

„Olyan csapatok jönnek, amelyeket papíron bizonyosan képesek vagyunk legyőzni, azonban a kapitány minden bizonnyal el fogja mondani, hogy a váratlan dolgok akkor következnek be, amikor kicsit visszaveszünk. Ugyanúgy kell készülnünk ezekre a mérkőzésekre, ahogy mindig, sikeréhséggel és határozottsággal.” - zárta az interjút a mára a Juventus és a válogatott egyik alappillérévé lett védő.

forrás: juventuz.blog.hu