Recent comments

Friss Hírek

Napoli: Egy évre kölcsönadták Novothnyt

A Napoli kölcsönadta fiatal magyar labdarúgóját, Novothny Somát az olasz harmadik ligás Paganesének – tudta meg a Nemzeti Sport Online a játékos környezetéből. 



A hírt a Paganese is megerősítette a honlapján.

A megállapodás szerint Novothny egy évre kerül kölcsönbe a harmadik ligás csapathoz, amely vállalta: állandó játéklehetőséget biztosít neki. Az egyezség tartalmazza azt is, hogy a Napoli bármikor visszarendelheti a játékost.

„Nem volt könnyű tárgyalássorozat, egyszer végleg megfenekleni látszott, de hála elsősorban Aurelio De Laurentiisnek, a Napoli elnökének, végül megszületett az egyezség. Remélhetőleg egy gyümölcsöző együttműködés veszi kezdetét a két klub között" – jelentette ki Raffaele Trapani, a Paganese elnöke.

Mint azt korábban megírtuk, Novothnyt régóta figyelte a Paganese, amelynek edzője azt mondta, hogy „amíg a játékos meg nem botlik a saját lábában, játszani fog". A csapat célja, hogy bejusson a harmadosztály rájátszásba, azaz a Serie B-be jutásért játszhasson.

Információink szerint Novothny iránt az Ajax és az Antwerpen is érdeklődött, de a játékos mindenképpen Olaszországban szeretett volna maradni. Pagani városa mindössze 20 kilométerre található Nápolytól, ez is közrejátszhatott a döntésben.

Novothnyt szerdán mutatják be hivatalosan új csapatánál.

forrás: NSO