Recent comments

Friss Hírek

Jonathan: Továbbra is bizalomra van szükségem

Az Inter tavaly szerződtetett braziljának nem éppen a legjobb szezonja volt az első: az eddigi két lejátszott bajnoki alatt azonban mintha egy másik játékost láttunk volna a személyében.

 
Leginkább abban reménykedtek az Inter drukkerei Jonathannal kapcsolatban, hogy valahogy sikerül elpasszolni a nyáron: azonban a felkészülési meccseken már egész jó formát mutatott a szélső, amit sikerült átmentenie az első két bajnokira is. 

A Gazzetta eddigi értékelései alapján is a legjobbak között volt Jonathan az Inter játékosok közül - mindezt az új edző, Walter Mazzarri bizalmával magyarázza a játékos.

" Egyben biztos vagyok: miután megérkezett Mazzarri, beszélni akart velem, elmondta, mit vár tőlem, mit kell tennem a pályán, és nem utolsó sorban feltétel nélkül bízott bennem. Ez rengeteget segített abban, hogy nekem is jobban sikerüljön a felkészülésem, és jobb teljesítményre legyek képes. Rengeteget edzettünk, komolyan készültünk a szezonra, most pedig boldog vagyok az Internél, boldog vagyok, hogy így alakult a sorsom. Arra kell törekednem a jövőben, hogy még jobb legyek, ehhez pedig továbbra is bizalomra van szükségem." - mondta el Jonathan.

"A Juventus? Ismerjük őket, egy fantasztikus edzőjük van, akivel három éve együtt dolgozhatnak. Tudjuk, hogy nagyon nehéz ellenük játszani, de bízom benne, hogy saját közönségünk segítségével jó eredményt tudunk elérni. Bizakodva várom a meccset." - tekintett kicsit előre a brazil játékos, hiszen a szünet után Inter-Juventus meccset rendeznek a Serie A-ban. 

forrás: azzurri.co.hu