Recent comments

Friss Hírek

Derby della Lanterna: Formán kívüliek derbije

Ha a forduló ragadójának nem is nevezhetjük (Inter – Juve), de mindenképp a hétvége városi derbijére kerül sor ma este Genovában, ahol a két ősi rivális, a Sampdoria és a Genoa csap össze, jön a 61. Serie A-ban megvívott Derby della Lanterna.

 
20 óra 45 perctől a Marassiban az olasz első osztály legkésőbb megalapuló csapata, a Sampdoria (1946) és a „legidősebb”, előző héten 120. születésnapját ünneplő Genoa (1893) feszül egymásnak, a rövidebb-hosszabb történelem és a két klub rivalizálásához azonban nem méltó a két gárda jelene. 

A Genoa immár évek óta a kiesés ellen küzdhet, és úgy fest, hogy ez az idei szezonban sem lesz másképp, míg a Samp szintén hasonló cipőben jár.

A Doria egy Juventus elleni vereséggel és egy Bologna elleni döntetlennel kezdte a szezont, míg a Genoa két zakóval, 2:7-es gólaránnyal rajtolt, vagyis egyik szurkolótábor sem eshetett hasra a kedvenceik teljesítményétől.

De hogy az esélyekről is szó essen, a 60 Serie A-ban lejátszott derby során enyhe Samp fölény mutatkozik, 21 Doria győzelem, 24 döntetlen és 15 Grifone siker. A sok iksz ellenére a közelmúltban nem túl szokványos a döntetlen, általában eldöntik a felek, ki ül fel a kikötőváros trónjára. Az előző szezonban mégis pontosztozkodás volt a két gárda között, ám azt megelőzően egészen 2007-ig kell visszanyúlnunk a következőig.

Ami a kereteket illeti, hazai oldalról a Samp a legerősebb keretével állhat ki, míg a Genoa részéről Antonelli sérült, Sampirisi és Marchese pedig eltiltott.

forrás: azzurri.co.hu