Recent comments

Friss Hírek

Buffon: Ki kell érdemelnem a helyem

Gigi Buffon óriási bravúrokat mutatott be az olasz válogatottban Bulgária ellen, sokat köszönhet neki az Azzurri, hogy otthon sikerült tartani a három pontot.


A péntek esti volt a világbajnok kapus 135. fellépése a nemzeti csapatban, Buffon kedden, a Juventus Stadiumban fogja beérni a Fabio Cannavaro rekordját.

„Remélem, hogy tudunk majd ünnepelni Torinóban. Ami a személyes dolgokat és a rekordokat illeti, boldog leszek majd, de csak ha már lefoglaltuk a jegyünket a brazíliai VB-re.”

A Juventus és a válogatott csapatkapitánya legalább három, szinte már védhetetlennek tűnő kísérletet hárított Palermoban.

„Azért vagyok ott, hogy kivédjem az ellenfél előtt adódó lehetőségeket, amikor jól teljesítem a feladatom és ez a csapatot is segíti, akkor az ember még boldogabb. A komolyabb védések a második félidőben voltak, akkor két vagy három olyan szituáció is volt, amikor mondjuk úgy, hogy meggyőzően tudtam reagálni. Boldog vagyok, de nem hiszem, hogy ez az első ilyen teljesítményem lett volna, korábbi meccseken is védtem már hasonló formában. Ki kell érdemelnem, hogy a válogatottban szerepelhessek.”

Buffon immár 16 éve az első számú kapusa az olasz válogatottnak, 2010-ben azonban komoly hátsérülést szenvedett, ami után nem volt biztos, hogy képes lesz visszanyerni régi formáját.

„Nehéz pillanat volt az a 2010-es hátsérülésem, mélyre kell ilyenkor ásnia az embernek, hogy erőt és motivációt nyerjen annak érdekében, hogy visszatérhessen oda ahol volt. Az elsődleges cél az volt, hogy egészséges legyek, utána pedig, hogy lassan ismét bennem legyen az a meggyőződés, elsősorban pszichológiailag, hogy embereket akarjak lenyűgözni.”
„35 évesen még mindig lehetnek hatással az emberre az efféle dolgok. Nem akartam csak hátradőlni és várni, hogy ilyen csalódást keltő módon érjen véget a karrierem.”
„Ameddig Olaszország úgy érzi, hogy képes vagyok hozzájárulni a csapat teljesítményéhez a pályán és azon kívül is, én mindig boldogan fogadom el a meghívót. Amennyiben már nem érzik így, nyugodtan fogom elfogadni, ahogy mindig is.”

Buffon nemrég hosszabbította meg szerződését a Juventusnál, immár 12 éve szolgálja a torinói gárdát, melyet még a Serie B-s időszakában sem hagyott el.

„Antonio Conte magabiztossá tett, ő egy olyan egyéniség, aki játékos karrierje után is képes hatni az emberre a karizmájával, karakterével és tapasztalatával, ez pedig örömteli. Közel áll hozzám az egész csapat, Agnelli elnök úrtól kezdve Marottán keresztül Fabio Paratici-ig, ezt szeretném is nekik megköszönni. Remélem, hogy sikerült visszafizetnem nekik a pályán mindent és nem bánták meg, hogy maradtam. Hogy itt fejezem-e be a karrierem? Igen, azt hiszem! Hacsak nem lesz elegük belőlem…”

forrás: Juventusfc.hu