Recent comments

Friss Hírek

Inzaghi: Még mindig hiányzik a San Siro


Az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő AC Milan nyáron visszavonult 39 éves támadója, a jelenleg a klub utánpótlásánál edzőként segédkező Filippo Inzaghi elmondása szerint még mindig hiányzik neki a San Siro, de izgalmas, új kihívást kapott, aminek igyekszik megfelelni. 

Inzaghi 2001 nyarán szerződött a Juventustól a Milanhoz, ahol 300 mérkőzésen 126-szor volt eredményes (legjobb szezonjában 30-szor is betalált), két Bajnokok Ligáját, két Európai Szuperkupát, egy klubvilágbajnoki címet, két bajnoki címet, valamint egy-egy Olasz Kupát és olasz Szuperkupát nyert, míg a squadra azzurrával 2006-ban világbajnoki címet ünnepelhetett.

„Még mindig hiányzik a San Siro – nyilatkozta Pippo Inzaghi. – Tudtam, hogy kemény lesz, de csak mikor befejezted, és visszanézed döbbensz rá, mit értél el.”

„Az emberek még mindig megállítanak az utcán, és megköszönik, amit a klubért tettem, és ezért nagyon hálás vagyok. Ugyanakkor új kalandba vágtam, jó érzés a srácokat tanítani, nézni hogyan nőnek napról napra, és látni, ahogy tanulják azt, amit én mondtam nekik. Számomra ez óriási felelősség” – tette hozzá a 39 éves edző, aki kitért visszavonulására is.

„Voltak ajánlataim, például a Granadától, ahol az elnök jött személyesen, hogy találkozzon velem, de a lehetőség a Milannál túl nagy volt. A Milan az Milan. Góllal hagytam el a San Sirót (csereként beállva győztes találatot szerezve a Novara ellen – a szerk.), ez pedig nagyszerű érzés volt.

Lehetőséget kaptam, hogy a klubnál folytathassam a fiatalokkal, úgyhogy ez tűnt az ideális időpontnak a visszavonuláshoz. 

Olaszországban nem tudtam volna más csapat mezét felvenni többet, és ha külföldre mentem volna, el kellett volna hagynom a családomat, így tehát maradtam a Milannál, és most már végre nyugodtan elmehetek esténként anélkül, hogy figyelném, hogy mit ehetek” – világított rá a pozitív oldalra Inzaghi.



NSO.hu