Recent comments

Friss Hírek

Hat olasz az előzetes Aranylabda-listán


A La Gazzetta dello Sport mai írása szerint hat olasz játékos szerepelt az előzetes Aranylabda-listán, amely 53 főt tartalmaz. Közülük kerüül ki majd többszörös szűkítési procedúra alapján előbb a 3 legjobb, majd legvégül a 2013-as Aranylabda szavazás győztese, tehát az idei év legjobb játékosa a világon. Egyes szakértők szerint olasz esélyese is van a díjnak.

Gianluigi Buffon, Claudio Marchisio, Andrea Pirlo, Daniele De Rossi, Antonio Di Natale, Mario Balotelli. Ők 6-an képviselik Csizmaországot ezen a bizonyos listán. Mind a hat játékos tagja volt a nyári EB-n döntőig menetelő olasz válogatottnak, sőt, csak Di Natale nem volt az alap kezdő 11 része, de ő is gólt tudott szerezni a tornán. A 6-ból 5-en klubszinten is remek idényt zártak, 4-en bajnokok lettek, Di Natale pedig dobogóra vezette az Udinesét.

A jelenleg 53 fős listát október 30-án szűkítik 23 fősre, tehát a jelenlegi tagok több mint fele kiesik. Ezt követően a nemzeti válogatottak kapitányaira, csapatkapitányaira és a kijelölt újságírókra hárul majd a feladat, hogy megszavazzák a végső győztest. A három döntőst november 30-án nevezik meg, a győztes kilétére pedig jövő év 7. napján derül majd fény. 6-nál több jelöltet egyébként csak a kontinenstornát megnyerő spanyol nemzet delegál.

A legnagyobb esélyes sokak szerint a sorozatban három díjnál járó Lionel Messi, valamint a Real Madrid támadója, Cristiano Ronaldo. Ugyanakkor sokan vélekednek úgy, hogy talán a Juventus irányítója, Andrea Pirlo is odaférhet a legesélyesebbek közé, miután élete talán legjobb szezonját veretlen bajnoki címmel és Eb-döntővel koronázta meg.

Az olasz nemzet az edzőjelöltek között is szép számmal képviseltetve van: Roberto Di Matteo (Chelsea), Francesco Guidolin (Udinese), Roberto Mancini (Manchester City), Walter Mazzarri (Napoli), Cesare Prandelli (Olaszország) és Luciano Spalletti (Zenit Szentpétervár) is lehet az Év edzője. Minimum érdekes ugyanakkor, hogy az első Juvés szezonját veretlen bajnoki címmel záró - sokak szerint a sikerek egyetlen nélkülözhetetlen kovácsának számító - Antonio Conte nincs ott a jelöltek között. Ezt alighanem a 4 hónapos eltiltásának köszönheti, mely nem csak a hírnevét, de majd' fél évvel az idei évét is megrövidíti.

Olasz játékos legutóbb 2006-ban nyert Aranylabdát Fabio Cannavaro személyében, de akkor Buffon és Pirlo is a legjobbak között volt. Olaszországban játszó játékos 2003-ban, 2004-ben és 2007-ben örülhetett legutóbb: Pavel Nedved a Juventus, Andrij Sevcsenko és Kaká pedig az AC Milan játékosaként lett a világ legjobbja. Olasz játékos összesen 5 alkalommal kapta meg a díjat: Sivori (1961, Juventus); Rivera (1969, Milan); Rossi (1982, Juventus); Baggio (1993, Juventus) és Cannavaro (2006, Juventus-Real Madrid).



azzurri.co.hu