Recent comments

Friss Hírek

EL: Kikapott a Napoli Eindhovenben


A Napoli edzője Walter Mazzarri a PSV elleni 3-0-ra elvesztett Európa-liga csoportmeccs után elmondta, nem érzi elég erősnek a keretét, hogy az olasz bajnokság mellett az európai porondon is sikeresek legyenek. 


Az olasz taktikus több kulcsjátékosát is pihentette a csütörtök esti Európa-liga meccsen, miután hétvégén az Udinesével játsszanak az olasz bajnokságban.

Így nem is annyira meglepő, hogy súlyos, 3-0-s vereséget szenvedtek a hollandoktól.

„Jól kezdtünk, de a középpályán többször is elvesztettük a labdát. El kell felejtenünk ezt a mérkőzést.” mondta a taktikus a mérkőzés után.

„Szükség van a rotálásra, mert csak így lehet minden fronton jól teljesíteni. Ha ma a legerősebb csapatomat küldöm pályára, annak vasárnap az Udinese ellen ittuk volna meg a levét. Egyszerűen nincs elég játékosunk, hogy minden fronton sikeresek legyünk.”

„Vagy a Serie A-ra, vagy az Európa Ligára koncentrálunk. Most előre kell tekintenünk, az Udinese elleni bajnokira.”

A korábbi Sampdoria edző több fiatal játékosnak is lehetőséget adott, de elismerte még időre lesz szükségük.

„A fiatal játékosoknak még fejlődniük kell. Mi szeretnénk nekik nagyobb szerepet adni, de hiába panaszkodnak az emberek Olaszországban, hogy nem kapnak elég lehetőséget a fiatalok. Láthatják mi történik, ha hamar a mélyvízbe dobják őket. Pontokat veszítünk.”

 PSV –Napoli  3–0 
 G: Lens (18.), Mertens (41.), Marcelo (52.)


olaszfoci.hu