Recent comments

Friss Hírek

Szívműtéten esett át Lichtsteiner

Gyakorlatilag derült égből villámcsapásként ért mindenkit a hír néhány nappal ezelőtt, miszerint a Juventus és a svájci válogatott alapemberét, Stephan Lichtsteinert szívproblémák miatt kell megműteni.


Az elnyűhetetlen jobbhátvéd a múlt hét szerdai, Frosinone elleni bajnokin kért cserét egy kemény esés után, és bár akkor nem gondoltuk, hogy komolyabb lehet a baj, Lichtsteiner a meccs után légzési nehézségekre panaszkodott, a vizsgálatok pedig kisebb szívritmuszavart állapítottak meg nála, így műtétet írtak elő a rutinos védő számára.

A beavatkozásra végül tegnap került sor Professzor Gaita révén, a Juventus tájékoztatása szerint minden rendben zajlott, így ha minden jól megy, Stephan felépülése nagyjából 30 napot vesz majd igénybe.

Ugyanakkor a Corriere dello Sport mai számában megjelent egy interjú, melyben a 79 éves, világhírű kardiológus, Bruno Caru nyilatkozott a svájci esetéről:

A szabályok szerint egy sportoló ilyen esetben 6 hónapig nem sportolhat újra versenyszerűen, csak ez után jelenthető ki, hogy megszűnt a szívritmuszavar. Az esetek nagyjából 8%-ában fordul elő, hogy bár az első operáció sikeres, mégis szükség van újabb beavatkozásra, de a Juventus biztosra ment, mert Gaita professzor a világ egyik legjobbja az ilyen típusú betegségek kezelésében. A karrierje egyáltalán nincs veszélyben. Láttam a leleteit [a Juventus vele is konzultált az ügyben - a szerk.], és egy egészséges szívet láttam, nincs jele szívizom-betegségeknek. Újra játszani fog, csak egy kis türelemre van szükség.”

Lichtsteinernek egyébként jó néhány rivális, így többek között az Inter és a Lazio is elküldte jókívánságait – aki szeretne szintén valamilyen pozitív üzenetet küldeni neki, Twitteren és Facebook-on a #tipensiamotutti hashtag (mind gondolunk rád) segítségével teheti ezt meg.

forrás: azzurri.co.hu