Recent comments

Friss Hírek

Nem leszek a Milan edzője

Finoman szólva sem kezdte jól az új szezont az AC Milan, hiába a Bacca-Luiz Adriano-Balotelli-Romagnoli féle erősítések és hiába Sinisa Mihajlovic kinevezése a kispadra, a csapat 8 kör után 10 pontjával csupán a 13. a táblázaton.


Nem is kellett sokáig várni az első hangokra, amelyek a szerb mester esetleges távozását pedzegetik, az elmúlt hetekben már rendszeres beszédtémát jelentett a sajtóban Mihajlovic esetleges távozása, no és persze a lehetséges utódok neve is.

Egy a leggyakrabban emlegetettek közül Marcello Lippi neve. A 2006-ban világbajnoki címet szerző ősz mester ugyan tavaly ősszel bejelentette visszavonulását, de nem sokkal később mégis meglobogtatta az esélyét a folytatásnak. Lippi ugyanakkor kategorikusan kijelentette: biztosan nem lesz a Milan vezetőedzője.

“Ezek a pletykák nem újak. Korábban már megkérdeztek, akkor őszintén megmondtam, hogy nem állok készen a visszatérésre, ugyanakkor a Milan egy top csapat. Korábban többször is kapcsolatban álltam a Milannal, de most nem sok vágyat érzek magamban a munkához.”

“Talán inkább egy nemzeti válogatottat és egy másfajta elkötelezettséget tudnék elképzelni, de most nem tudok ennél többet mondani.” – fogalmazott Lippi a Radio Rai-nak adott interjújában.

A minden idők egyik legsikeresebb olasz edzőjének számító Lippi pályafutása során többek között a Juventus és az Inter edzője is volt, de a Milan kispadjára sosem ült le.

forrás: azzurri.co.hu