Recent comments

Friss Hírek

Korrekt eredmény született

Elégedetten nyilatkozott a tegnapi Derby d’Italia után a hazaiak vezetőedzője, Roberto Mancini. 


Az 50 éves tréner kemény meccset látott, ahol mindkét csapatnak akadtak nehézségei, de csapata teljesítménye elnyerte a tetszését.

“Ez egy kemény meccs volt, mindkét csapat nehéznek találta. A játékosoknak nehéz volt teret és lehetőségeket találni, éppen ezért nagyon kevés volt az igazi gólhelyzet. A végén a döntetlen egy korrekt eredmény volt, de mindkét gárda a győzelemre játszott.“

“A Juventusnak volt néhány lehetősége, de nekünk is. Elkövettünk ugyan néhány hibát, de a játékosok összességében jól teljesítettek és nagy erőfeszítéseket tettek a sikerért. Nem volt könnyű, pláne ha figyelembe vesszük, hogy sok játékos csak pár napja tért vissza a csapathoz. A csapat megpróbálta legyőzni a Juventust, hogy még jobban leszakítsuk őket a tabellán, de a döntetlen mindkét csapat számára megérdemelt volt.”

“Még mindig bőven vannak dolgok, amelyekben javulhatunk, és arra fogunk törekedni, hogy minél hamarabb rendezzük ezeket a dolgokat.”

Geoffrey Kondogbia kimaradt a kezdőcsapatból, és csak az utolsó percekben lépett pályára Medel helyett, de Mancini szerint ennek a pihentetésen kívül nem volt más oka.

“Már most sok meccsünk volt, és sok van még hátra, jövő héten már újra játszunk. Kondogbia egy nagyszerű játékos, csupán szüksége volt egy kis pihenésre.”

A döntetlennel az Inter a 3. helyen zárta a 8. fordulót, mindössze egyetlen ponttal lemaradva a listavezető Fiorentinától, míg a Juve újabb 8 ponttal hátrébb a 14.

forrás: azzurri.co.hu