Recent comments

Friss Hírek

Túl óvatos volt Mancini és Allegri

Az egykori olasz szövetségi kapitány, Cesare Prandelli véleménye szerint a Juventus és az Inter is félelemmel közelítette meg a vasárnapi Derby d’Italiát.


A két csapat 0-0-s döntetlent ért el a minap, és bár a nemrégiben Fiorentinát is irányító tréner szerint mindkét fél versenyben lesz a bajnoki címért, a problémák láthatók mindkét félnél.

„Még a legnagyobbak is ismerik a félelmet.” - írta Cesare Prandelli a Calciomercato által közölt cikkben.

„Nagyjából így lehetne összefoglalni az Inter és Juventus mérkőzését, amely bizonyította, hogy mindkét csapat tovább keresi a siker receptjét.


Véleményem szerint a nerazzurro és bianconero csapat fog a bajnokságért harcba szállni, azonban jelenleg túlságosan az egyéni képességekre alapoz mindkét gárda.

Massimiliano Allegri úgy döntött, hogy él a Juan Cuadrado gyorsasága és ügyessége nyújtotta lehetőséggel az egy-egy elleni küzdelmekben, azonban a középpálya nem működik eléggé közre.
Roberto Mancini kimondottan a Stevan Jovetić nyújtotta minőségre koncentrált, a játékos a sorok között mozgott, és próbált létszámfölényt kialakítani.”

A szakember azonban sokkal elégedettebb volt a Napoli és Fiorentina közötti összecsapással, és védelmébe vette a nápolyi csapat egykori trénerét, Rafa Benítezt.

„Határozottan jobb benyomást tett rám a Napoli és Fiorentina összecsapása által tükrözött minőség, a két csapat újfajta futballt mutat, és már jól körvonalazott filozófiát ültet gyakorlatba.
Marek Hamsík kiválóan teljesített a középpályán, Maurizio Sarri sikeresen alkalmazza a játékos kvalitásait. És ezúton szeretném pár szóban kifejezni a véleményem a Rafa Benítezre vonatkozó vitás helyzetről, amely nemrégiben lángra kapott.

Nem tetszik a tipikusan olasz gyalázás, amely során egy edző távozása után rögtön megjelennek a szakemberre vonatkozó negatív nyilatkozatok.

Véleményem szerint edzőként kiváló dolgokat ért el, mivel sikerült nemzetközi megközelítést átültetnie csapatánál, és több elismerést érdemel mindezért.

Mindazonáltal Marek Hamšík teljes értékű középpályás, és a legjobban akkor teljesít, ha két vagy három középpályásból álló sorban játszik, azonban nem képes olyan bonyolult szerep betöltésére, mint a 4-2-3-1-ben létező központi játékszervező.”

forrás: azzurri.co.hu