Recent comments

Friss Hírek

Nem döntő fontosságú ez a meccs

A francia tréner nagyon várja a csapat előtt álló hetet, mert mind a BL-ben, mind a bajnokságban izgalmas meccsek következnek.

 
A Roma kedden a Leverkusen ellen lép pályára a Bajnokok Ligájában, majd ezt követően Firenzébe utazik, ahol vasárnap a Fiorentina ellen játszik majd.

"Tisztában vagyunk azzal, hogy a Bayer jó csapat. A játékstílusuk olyan, hogy nagyon korán letámadják az ellenfelet, nagyon gyorsak, a BL-ben jól szerepelnek, viszont a bajnokságban nem megy egyelőre olyan jól nekik."- kezdte a sajtótájékoztatót Garcia.

"A német csapatnak nagyon jó játékosai vannak, remek meccsre számítok. Nekünk meg van a saját célunk, azért jöttünk, hogy nyerjünk. 15 éve nem nyert a Roma Németországban meccset, ezen szeretnénk most változtatni. Tudjuk, hogy a Bayer elleni két meccs után már nem sokat fog változni a tabella. Amennyiben sikerül nyernünk, azzal nagy lépést teszünk a továbbjutás felé, vasárnap pedig az első helyért fogunk játszani."

"Nagyon izgalmas hét következik és nagyon örülök annak, hogy ennek részese lehetek és ha sikerül eredményesnek lennünk, akkor nagyon pozitív lesz az egész."

Antonio Rüdiger és Edin Dzeko is felépült sérüléséből, azonban Garcia elismerte, a két játékos még nincs 100%-os állapotban.

"Készen állnak a játékra, de még nem bírnak 90 percet. Szerencsére Tottin és Keitán kívül az egész csapat a rendelkezésemre áll."

Garcia eddigi csapataival nem volt túl sikeres a BL-ben, hiszen a Roma és a Lille összesen 3 alkalommal nyert csak a legrangosabb európai kupában.

"Én mindig győzelemre játszom. A Lilleről nem akarok beszélni, az egy másik történet. A Romával eddig 8 meccset játszottam és ebből a 8 meccsből kétszer játszottunk a Bayern München, kétszer a Manchester City és egyszer a Barcelona ellen. Szerepelhettünk volna jobban is, de a Bayer ellen megpróbálunk javítani. Nem foglalkozunk a múlttal, hiszen az eredmények már nem másíthatók meg."

"Négy meccs van még a csoportban, ez nem túl sok, ezért pontokat kell szereznünk, jó lenne, ha már kedden este sikerülne, mert ha nem sikerül, akkor a sorsunk nem a saját kezünkben lesz. Nem döntő fontosságú ez a meccs, de elég fontos."

"Azért vagyunk itt, hogy tapasztalatot gyűjtsünk, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek ambícióink, ami nem más, hogy tovább akarunk jutni."

"Azzal tisztában kell lennünk, hogy ez egy mini liga és ezért minden egyes győzelemmel közelebb kerülsz a továbbjutáshoz. Nagyon fontos, hogy nem szabad az ellenfelet hagyni kibontakozni."

A Roma a BATE ellen 4-3-3-as felállásban játszott és kapott ki, ezért kérdéses, hogy egy 4-4-2-es felállás nem lenne-e sokkal kiegyensúlyozottabb.

"Igen is meg nem is. Nem, mert az Empolit a BATE elleni taktikai felállásban vertük meg és igen, mert Boriszovban a második félidőben nagyon jól működött a 4-4-2. Nagyon sok dolgon múlik ez, például az ellenfélen is. Nagyon fontos lesz a csapat hozzáállása és lényeges, hogy a csapatnak bíznia kell magában." 


tv: Sport 2 20.45

forrás: asroma.hu